Payr Sándor: A magyar protestáns papi öltöny története. Sopron 1935.

Első időszak. A papi öltöny a reformáció és az orthodoxia korában.

nek fel a r. kath. papok. Sok evang. lelkész is ezt a Luther-talár felett viselte s viseli ma is. Drews Pál ismert kultúrtörténeti művében (Der evang. Geistliche, Jena 1905.) bővebben szól a papi ruháról s a 71. lapon három evang. lelkészt mutat be egymás mellett képben is: miseruhában (casula), fehér karingben (alba, Chorhemd) és a tudósok talárjában (Luther-talár). Az utóbbit lassanként majdnem mindenütt elfogadták ellenmondás nélkül a német lelkészek, de az alba miatt köztük is nagy vitatkozás támadt. A Zwingli befolyása alatt álló déli németek az albát elvetették. Ezt is a pápaság maradványának (Puppenwerk, bábjáték, cifraság) tekintették s magukhoz mint felvilágosult evangélikus déli németekhez (Oberdeutschen) illetlennek tartották, Augsburgban megfogadták, hogy nem hallgatják meg azt a lelkészt, aki albát (fehér karinget) ölt magára. Württembergben 1536. határozottan meg is tiltották ilyennek a viseletét, bár jeles reformátoruk, Brenz János „a rend és ékesség kedvéért" nem tartotta azt feleslegesnek. Északi és Közép-Németországban azonban a papi dekórumra való tekintettel megtartották és viselték az albát, már csak az anabaptisták ellen való tüntetésül is, akik mindenféle papi ruhát elvetettek. Különösen az interimek idején 1548. háborodtak fel a szigorú lutheránusok az alba ellen, mivel fezt is a pápistákhoz viszszavezető ékességnek tekintették. Egy 1550-ből való szép rézmetszet is megörökíti ezt az alba ellen való háborút ezzel a felirattal: „Az ártatlan adiaphorista Chorrock, mely felett a nyugtalan zavargók viszálykodnak." A képen egy bő ujjú, sűrű ráncos karing áll a középen. Jobbfelől a karinget viselő filippisták nézik gyönyörködve, balfelől pedig a szigorú lutheránusok Luther-talárban tiltakozó kézmozdulattal fordulnak el tőle. Az interimekkel velejárt az alba kötelező viselése is, a gnesíolutheránusok pedig azt mondták: „Aki az albát felveszi, megtagadja Krisztus tanát." A harmincéves háború idején a kálvinistákkal szemben mint a lutheránizmus jelvényét ismét sokan felvették az albát. Több német országos egyházban (Berlin, Halle, Halberstadt, Breslau sat.) még a XVIII. században is viselték. Nürnbergben 1810. hagyták el. (Drews P. i. m. 39. 40.). Német papi viselet volt az u. n. Summar is, hosszú, fekete, elől végig begombolt talár szűk ujakkal, fölötte a Luther-talárt viselték, melynek bő ujjai azonban csak a felső kar közepéig értek. Schleswig-Holsteinban és Lübeckben ezt napjainkig is viselték. A papok házi ruhája volt a XVIII. század elejéig az u. n, Herzkappe, a Luther-kabáthoz hasonló, de ujjak nélkül. A nyakat eleinte csak keskeny finom gyolcsfodorral fedték, mely később azután a világi divat szerint mind jobban kiszélesült. Ahol a régi miseruhát meghagyták, ott a régi liturgiái színeket is (fehér, vörös, zöld, fekete, ibolyakék) figyelembe vették. Vagy legalább az oltárok díszítésénél voltak erre az egyházi esztendő szerint tekintettel. (Rietschel i. m. I. 152.).