Payr Sándor: A magyar protestáns papi öltöny története. Sopron 1935.

Harmadik időszak.A vallási megújhodás kora és az újabb idők. - II. A reformátusok papi ruhája.

süveget, egészen fehér vagy fekete nyakkendőt, hosszú fekete atillát begombolva és palástot viseljenek." (Prot. Eh. és Isk. Lap 1881. 956. és 1505. 1.). A debreceni zsinat tehát száműzte a reverendát és a hosszú fekete atillát rendelte helyébe a palásttal. Pedig ekkor több lelkész még a reverendát viselte. Szentkuti Kiss Károly nagyigmándi lelkész, az Űj Magyar Athenás egyik szerkesztőié, ki Komjáti Gedeon álnéven szokott írni, meg is siratta külön versben nem oly régen vett és viselt reverendáját. A pesti Prot. Egyh. és Isk. Lap 1883. évfolyamában (135. 1.) jelent meg „A reverenda búcsúztatója" című költeménye Horatiusból vett jeligével: Multis ille bonis flebilis occidit. Nem úgy haltál te meg, mint másfajta ruha, Százgallérú köpeny, krispin, avagy buda; Oh kegyetlen végzés, 128. szakasz, E volt a megölőd, a hóhérod is az, Az „istenostora" kegyetlen atilla Döfte át szívedet mint hegyes vasvilla, Nem szült, soha sem szült semmi jót a zsinat, Tudtam én előre, hogy sírnak emiatt. Minden rossztól féltem, de azt nem hittem ám, Hogy megfosszon tőled, szegény reverendám! Elkesergi azután, hogy 1863-ban Révkomáromban vette mint káplán 50 forintért hitelbe, az utolsó részletet csak most fizette le. Hogy vegyen most új ruhát ? De vigasztalódik: Denique roppant kincs van domestikánkban, Ne búsulj, szegény pap, járhatsz atillában. A zúgolódók közt volt egy névtelen dunántúli lelkész is, aki képekkel illusztrált, litografált füzetben búcsúztatta a reverendát ily címen: „Lelki Atyák testi mundérja. A sutba dobott reverenda bús emlékezete." Csak néhány sor ízelítőt belőle: lm, most indul a harcz; pokol, kárhozat! A támadott nem ellenség: áldozat. Egyedül jön s kiáltoz: „Átok rátok, Mit vétettem én, hű reverendátok ?" Betelt feletted a mérték, vén csuha! Kell nekik már most, mint mondják, más ruha. Szénfekete vagy hófehér nyakkendő S Atillába beszorított telt bendő. Ezen kívül magas kalpag, szép makra, Mely a nyelvét lógassa a kobakra, Melyet takar a nap vagy hideg elől, S melyben van sok s van néha kevés belől. S míg szenvedt a reverenda meghalást, Megszületett helyette a bő palást... Gyönyörű lesz benne minden papbácsi, S mind egyforma, kocsi, mocsi és ácsi.