Payr Sándor: Gárdonyi apja és a Ziegler család Sopronban és Nemeskéren. Újabb adatok Nemeskér történetéhez és Gárdonyi életéhez. Sopron 1934.

Ziegler Sándor, Gárdonyi apja. „Az úszó sziget lakói." Ziegler Géza és Pekár Gyula Pesten, a Kálvin-téri gimnáziumban

legnagyobb büszkeségeink az ilyen Ziegler Sándorok." A szabadságharcban szerzett érdemeit most nem is említve, a köznapi élet küzdelmeiben is híven tölte be hivatását. Nemcsak mesterségében mint lakatos és gépész volt kiváló, hanem a könyveket is szerette. Agárdon végigolvasta a Nádasdyak könyvtárát. Egész éjjeleken át olvasott, tanult. Érzéke volt minden szép és jó iránt. Szerette a költészetet, zenét. Gitáron maga is játszott és énekelt. Jegyzeteket készített és jobban akarta megírni a szabadságharc történetének egyes részleteit, amelyekben tévedéseket talált. A régi időkről ebéd és vacsora után az asztalnál szokott családja körében beszélgetni. Ebből jegyzett fel érdekes adatokat a fia. Jó humora volt, szerette az elmés, vidám történeteket, az anekdotákat és jól tudta előadni. „Meleg ember volt." Beszéd és írás közben az egyik keze mindig a hosszúszárú pipával volt lekötve, mint később a fiáé. Érdekes volt a külső megjelenése is. Fia leírása szerint III. Napóleonhoz hasonlított, csak bajusza nem volt oly hosszú. Haját fölfelé fésülte. Szürke szemű, nyájas, nyugodt nézésű volt, később már őszhajú, cvikkert viselt és keztyüt hordott. A tiszta csinos ruhára és úrias megjelenésre mindig sokat adott. Buzgó jó felesége minden napra tiszta fehér inget mosott neki. A műhelyen kívül inkább grófnak nézték, mint mesterembernek. Budapesten egy gyáros ajánlatával a földbirtokost a lakásán kereste fel. A szobaleány a szalonba vezette. Mikor elmondta, hogy miért jött, a földbirtokos a gépész kezére nézett s azzal bocsátá el: nekem iparos kell, nem úr. Máskor meg mikor az urasággal együtt mentek a vendéglőbe, a pincér Ziegler felé fordult, tőle várta, hogy ebédet rendel. Otthon is szűkös viszonyok között szalmaszéken ülve sonkával itta a teát. A szerető szívű, jó felesége is felettébb kényeztette. Igaz, hogy ő is forrón szerette nejét, gyermekeit, mindent megtett értük, ő volt az első jó tanítójuk. Költő fia felveti a kérdést: hogy lehet, hogy apja oly eszes és szorgalmas, jó munkás létére mégis szegény sorsban maradt ? És így adja az okát: „Anyám elkényeztette. A jó asztal, jó borocska, jó dohány, meleg hajlék, a gondos asszony örökös dédelgetése közömbössé tette neki mindazt, ami a családi házon kívül van." És igen sokat ártott neki a magára sokat adó, könnyen sértődő, hirtelen haragú, lobbanékony természete is. Ilyen volt már Nemeskéren is a nagyapjok. A meleg, családias érzés, a sok bolyongás ellenére is, az apában jobban megvolt, mint a nemeskéri nagyapában. Erre nézve jellemző Gárdonyinak két kedves kis verse, amelyben a vándor gépészlakatos és az egri remete házát állítja egymás mellé: Csöndes estén (1873). Csöndes estén a szobába' az asztalon ég a lámpa, apám ottan pipázgatott, az anyám meg varrogatott. r