Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.
MÁSODIK KORSZAK. Az első virágzás kora. - IX. Virágzó egyházi élet a hódító ellenreformáció (II. Ferdinánd és Pázmány) korában. 1619—1637.
egyházi egységről. A polgármestert pedig felszólítja, hogy terjessze az ügyet a tanács elé. Nem csuda, ha II. Ferdinánd idejében így mert beszélni. És érdekes, hogy itt a plebánus sürgeti a városi gyülekezetnek a kerülettől való függését. 1 A levélnek kíméletlen hangja után szinte meglepő, hogy 1638-ban, midőn Győrré prépostnak nevezték ki, a legbarátságosabb szavakkal vett bucsut a várostól. 2 Talán abban értett egyet a polgársággal, hogy neki sem kellettek a jezsuiták. Ezeket a magas kegynek örvendő, túlbuzgó és szerénytelen páterokat ugyanis maga a papság sem kedvelte. Győrött a káptalan, Sopronban a keresztes pap tiltakozott a behozataluk ellen. Káldynál több kellemetlenséget okozott azonban a városnak maga Pázmány. Ő nem feledkezett meg Sopronról, az evangélikusok itteni virágzó gyülekezetéről. A nagyszombati egyetem felavató ünnepe után 1635. nov. 13-án Lamormain páter császári gyóntató, Lippay György veszprémi püspök és kancellár, Esterházy nádor, Pálffy Pál pozsonyi kamarai elnök és mások jelenlétében ő ugyanott a római katholicizmus megerősítése céljából titkos tanácsot tartott. 3 S az itt megállapított tervek közt volt, hogy Sopronban mindenesetre most, Kőszegen pedig, amikor lehet, jezsuita kollégiumot alapítanak. És az előkelő társaság az eszközök megválogatásában éppen nem volt kényes. 4 A soproni kollégiumra Pázmány annál inkább gondolhatott, minthogy ifjabb Draskovich György, az új győri püspök, az általa élvezett pornói apátság jövödelmét is hajlandó volt e célra átengedni. Pázmányé csak a terv, a kivitel már Draskovich és Esterházy közös műve lesz. Ifjabb Draskovich György (1635—50) hírneves alakja a győri 1 Payr S. Egyhtört. Emi. 193. 1. 2 Az 1638. máj. 12. tanácsjkönyv szerint : Herr Stadtpfarrer Michael Káldy zum Probst nach Raab befordert, resignirt seine Plebanie, dankt für alle empfangene Gutthaten, bittet um Verzeihung, wenn er Jemand beleidigt hatte und bietet seine fernere Dienste an. Es wird ihm Gluck gewunschen, gegenseitig gedankt und Abbitte gethan; und hierauf einstimmig Herr M. Johann Ströbele zum Stadtpfarrer erwáhlt. Gamauf II. 131. 3 Payr S. Pázmány és Lamormain titkos tanácsa. Prot. Szemle. 1903. 412. és 417. 4 Előre számításba vették például Pongrácz István magyar nemesnek elkobzásra kerülő jószágát is, akinek pedig Dobronoki szerint nem volt más vétke, mint hogy a feleségével házasságtörésen ért jablonczai plebánust sajátkezüleg teljesen jogos és logikus eljárással úgy megoperálta, hogy hasonló bűnbe többé soha sem eshetett. Az ilyen jövedelmi forrás már csak mégis szégyenletes.