Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

MÁSODIK KORSZAK. Az első virágzás kora. - IX. Virágzó egyházi élet a hódító ellenreformáció (II. Ferdinánd és Pázmány) korában. 1619—1637.

elhatározták, hogy nagy fáradsággal és áldozattal szerzett vallásszabadságukra vonatkozó minden emlékezetes dolgot feljegyeznek és egy könyvbe összeírva hagyják maradékaikra. Tették pedig ezt azért, hogy később szükség esetén elővehessek és reá hivatkozhassanak. (Ein Libell oder Corpus pro memória.) így gyűjtötték össze a városi jogszabályokat is egy külön könyvben, melyet e célra készített ládában őriztek.

1 Ily intézkedéseknek köszönheti Sopron városa mai értékes, rendezett levéltárát. A tudós Lackner dr. történeti érzéke nyilatkozott meg ezekben. II. Ferdinándnak alig két évtizedre terjedő uralkodása így csak Sopronra vonatkozólag is oly gazdag lesz eseményekben, hogy ezt az időszakot három részben kell tárgyalnunk. Ismeretes II. Ferdinánd vakbuzgósága, aki már mint főherceg oly kíméletlen alapossággal nyomta el a protestantizmust Grácban és egész Stájerországban. Igazi jezsuita növendék, aki már 20 éves korában Lorettóba zarándokolva tesz fogadalmat, hogy nem fogja megtűrni országában az „eretnekséget." Inkább akart elpusztult, mint elkárhozott ország felett uralkodni. Méltán mondották, hogy Diocletianusra emlékeztető végzetszerű alak a vallásüldözések történetében.

2 Pázmánnyal, legbensőbb bizalmas emberével, akire nagy befolyása miatt Esterházy nádor is méltán volt féltékeny, II. Ferdinánd már Grácban megismerkedett. Nemcsak egyházi, hanem politikai, sőt hadi ügyekben is az önállótlanságra nevelt király alig cselekedett valamit az eszes főpap megkérdezése nélkül. Pázmány, amint levelezései tanúsítják, sokszor igen kényes és fontos ügyekben kész fogalmazványokat küldött Bécsbe és Ferdinánd azokat aláirta. Esterházy is mint nádor, bár a féltékenység miatt örökös haragban volt Pázmánnyal, de a hit dolgában egyetértett vele. Pereskedése idején irta a prímásnak: „Isten eleibe terjesztvén ügyemet, dijudicet causam nostram (Ítélje meg ügyünket), kegyelmed-e, vagy én vagyok-e igazabb szívvel a papokhoz; mivel látja Isten azt, hogy ifjúságomtól fogvást mennyit szenvedtem a catholica Religióért s aszerint a papokért is, amint hogy most is kész vagyok minden substantiámat s életemet is kiadnom, s bátrabban vagy hamarább is azok közül sokaknál, akik Krisztus kenyerével 1 Sopr. mon. I. 421. és 424. 2 Loesche G. Gesch. des Prot. in Oesterreich. 10. 1.