Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

ságból megtéríted és sok jókkal meglátogatván ez földet nekiek örökségül adád: az pogány törökök pedig és tatárok sokaságukban felfuvalkodván, ezt a tetőled minékünk adattatott földet tőlünk torkon verve el akarják vonni, sok dulságot és pusztaságot tesznek országunkban s nincsen kihez romlásunkban fejünket hajtanunk, mert az kikhez bizhatnánk, azok is pusztítóink". A hazafiúi fájdalomnak mily nagy mértéke nyilatkozik meg e szavakban. Ellenségeink azok is, úgymond, akik hitéért üldözik a magyart. Szóval, tettel segíteni akar a hazán. Részletes intéseket és tanácsokat ád még a hadfiaknak is. Erősíteni, gyarapítani akarja a hazát mindenképen. Hazafias indító okból buzdítja még a klérust is : házasodjék, „építse országunkat, szaporítsa nemzetségünket Isten szerént és se ő magát ne csalja meg az tetetes szüzességgel". (Magyari 227. 266). Számkivetett dunántúli lelkészeink, midőn Batthyány, Nádasdy ifjúi könnyelműséggel és önző érdekből egymás után cserélnek hitet és űzik el papjaikat, nemcsak egyházuk, hanem magyar hazájuk sorsát is siratják. Kis Bertalan halála felett keseregve az 1646. évi meghivó levélben panaszolják: „Lehet-e azért, oh hazánk, a te ábrázatod más mint bánatos, lehet-e más ruhád, mint gyászos; lehet-e érzésed más, mint a legszomorúbb?" (L. 685. 1.) Az egyházi hűség mindenkor mély hazafias érzéssel párosult úgy a lelki vezetők, mint a tanuló ifjúság szivében. Jellemző erre nézve a Luther nyomán készült versecske, melyet a káték végére szoktak nyomatni: Már ki-ki leczkéjét nemcsak megtanulja, De magát abban híven is gyakorolja. Igy javát házának s hazájának látja, Lelke boldogságát itt s ott megtalálja. Egyházunk a hazafias nemzeti szellemet nemcsak a született magyarok körében ápolta híven, hanem — ami sokkal nehezebb feladat volt — az idegen nemzetiségek között is anélkül, hogy bárkit anyanyelvétől megfosztani akart volna; őszinte jóbarátokat szerzett a magyarságnak s ez által nagy nemzeti miszsziót teljesített. Sokan az idegenek közül önkényt, minden kényszerítés nélkül olvadtak össze a magyarsággal. Takáts Sándor piarista történetíró mondja a reformációról: „Az új hit nyomában . . . humánus intézmények keletkeztek s minden faluban a magyar nyelv és magyar szellem kezdé szárnyait terjesztgetni. Az utóbbinak útját talán éppen az emberszeretet megnyilatkozása egyengette". (Régi magyar asszonyok 108. 1.) Dunántúli