Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VII. Az iskolák és a nevelés ügye.

városi papok közt. Az esztergomi káptalan az 1397. évi egyházlátogatáskor feltételezte, hogy a falusi plébánosok a transsubstantiatio (átlényegülés) tanát sem ismerik s bizony a latin nyelvet is csak gyengén értették és beszélték. De a városi papok közt, különösen a reneszánsz korában, voltak művelt papok, akik az 1515. évi veszprémi zsinat végzése szerint már anyakönyvet vezettek s volt kisebb-nagyobb könyvtáruk. Az erasmianus Henckel János könyveinek egy tekintélyes része még lánccal volt ellátva, könyvesszobája tehát középkori módra volt berendezve, több könyve nem polcokon, hanem olvasótámlákon feküdt s oda volt láncolva. De azért Békefi is megengedi, hogy a magyar papság a XIV. században a felsőbb theol. tanulmányokban nem nagy kárt tett. Voltak kanonokok, kik a nevüket sem tudták leirni. A külső formát a papi képesítésnél azért a középkor is megtartotta. Volt vizsgáló bizottság (a püsp. helyettes, lektor, kántor kanonok sat.) s a jelölteket kikérdezték koruk, tudományuk és erkölcseik felől. (Bunyitay III. 258, Kvszemle 1899. 217. Békefi, Kápt. isk. 302—318.) Hasonló módon, de bizonyára nagyobb szigorúsággal járt el evang. egyházunk is a lelkészek képesítésében és felavatásában. Theol. műveltség dolgában nagy volt nálunk is a különbség a városi és a félreeső falusi lelkészek között. Sokan jártak külföldi egyetemeken és többen hozták haza magukkal a magiszteri grádust is, különösen a németajkuak s a magyarok közül is például Galgóczi Miklós. De a kisebb és veszélyes helyekre való tekintettel kénytelen volt egyházunk is engedményeket tenni. A baranyai 36. kánon például őszintén kimondja: „Miért hogy sok az aratás, kevés az arató, nem mindnyájan lehetnek jó deákok és félelmes helyek is vannak, ha erkölcsében, magaviseletében jó s tudja az magyar irást, értse az keresztyénségnek fundamentumát, olvassa az magyar Bibliát: bátorságosan felszentelhetik, mert látjuk szükségét az keresztyéneknek". Ez az engedmény azonban 1595. a meszleni kánonokból már kimaradt. Később, midőn a tanult emberek hiánya miatt panaszkodtak, ismét elnézőbbek lehettek, mert Kis Bertalan 1625. felvétette a rendszabályok közé: „X. Mesteremberbűi, polgárbúi praedikátor ne szenteltessék, hanem scholamesterekbűl és scholában tanuló ifiakbúl" (1. 660. 1.) Nem csak a kerület, hanem maguk a gyülekezetek is megkívánták, hogy minél tudósabb lelkészük legyen. Maróthi Mihály lozsi birtokos, midőn papot keresett, már 1599 előtt önérzetesen irta Reczés főesperesnek: „Mivelhogy ezt a 56*.