Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VII. Az iskolák és a nevelés ügye.

mi városunkat sok főfő emberek is járják, annak (a lelkésznek) tudományának is kell lenni, hogy ő kegyelmével tisztességet vallhassunk" (1. 130. 1.) A külföldön járt lelkészeknek mindig nagyobb tekintélyük is volt a kerületben, mint a pusztán itthon tanult (domídoctus és autodidacta) papoknak, bár Sopron, Csepreg és Kőszeg is sok jeles papot nevelt egyházunknak. A lelkészi vizsgálatnak a külföldről magiszteri grádussal hazajött kandidátusokat is alávetették, amint ezt Huber és Galgóczi magiszterek példája mutatja. A soproni iskolában a leendő lelkészekre való tekintettel már korán tanították a héber nyelvet is. Több lelkészünket Wittenbergben és Grácban avatták fel, akik az ott használt könyvek (Melanchthon: Examen ordinandorum és Homberger J. Flosculus Eden) alapján tettek lelkészi vizsgálatot. Nálunk is az előzetes lelkészi vizsgálat már Sztáray fentebbi leírása szerint kötelező volt. Legelső kánonaink is elrendelik ezt. Sztáray szerint már 1553. is ez volt a lelkészí képesítés módja: „A mi pispekünk begyűjtötte a körülvaló tudós papokat és a keresztyén népeket. Jól megkérdezett először a prédikátorok előtt a mi tudományunkról és a hitnek ágazatiról. Megtudakozott a mi életünkről is. Azután prédikáltatott velünk egynéhányszer a keresztyének előtt, úgy tött aztán pappá és elbocsátott minket, ahová a keresztyéneknek kellettünk." (1. 612. 1.) Kánonaink pedig már igen korán szólanak a lelkészek vizsgálatáról. A baranyai 35. kánon azt kívánja, hogy „az scholabeli mesterek (nagyobb iskolák rektorai) examinálják meg" a jelölteket. A meszleni 23. és 24. kánon szerint pedig: „Az ordinandusoknak examinálásában legelsők az seniorok akarjuk, hogy legyenek in materiis theologicis; ezek után osztán az több atyafiaknak adunk szabadságot efféle új tanétóknak (lelkészeknek) megpróbálására, hogy így jól megpróbáltatván, kezdjen az ő tanétáséhoz az tanétó." Csak a megpróbált és ordinált lelkészek végezhették az egyházi cselekvényeket. A baranyai 27. és a meszleni 40. kánon a további önképzést is kötelességévé teszi a lelkészeknek: „De libris. Minden tanétónak Bibliája legyen, azt szorgalmatosan olvassa és repetálja; amellett régi jámbor doctorok írását tartsa, kik authenticusok legyenek, kiknek Írásokat cum iudicio olvassa és a mennyiben az sz. írással az ő írások egyez, annyiban az sz. irást az ő igaz értelmek szerint magyarázza, nem az maga cerebrumából, kiből sok fogyatkozás avagy változás lehetne jövendőre. Ha valami nehéz dolog támadna is valamiből az körösztyének között, abban az tanétó semmit ő