Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - V. A vallásos erkölcsi élet.

És Magyari mellet hasonló szigorú erkölcsű volt a lelkészi és esperesi kar több tagja is. Ezek közül különösen Zvonarics Mihály válik ki, Magyari barátja és komája, aki két kötetnyi prédikációjában ostorozza népének bűneit és igyekszik őket jobb útra terítni. Magyarival is a sárvári udvar (illa carnificina, ama hóhérműhely) ellen való fellépésében teljesen egyetértett. Szerinte is Nádasdyt és a feleségét meg kell az esperesek nevében inteni, azt a horvát származású Darvolya Anna kuruzslót pedig, akinek főrésze van a leányok kínzásában, tiltsa el Magyari húsvétkor az úrvacsorától. Ha, úgymond, Ambrosius Theodosíus császárt visszautasította, sokkal inkább megtehetné ezt az esperes evvel a nővel szemben. Hasonló módon vélekedett a németkereszturi lelkész Pythiraeus Gergely is, aki szintén Nádasdy birtokán küzdő társa (commilito) akart lenni Magyarinak s imádsággal tanáccsal fogja őt támogatni. A másik két esperes, Muraközi György és Klaszekovics István ís egyértelmüleg kívánták Nádasdyék megintését. Nagy dolog volt ez akkor, a földesúr és patrónus megfeddése. Érthető, hogy Magyari nem csak a maga, hanem az összes esperesek nevében akart fellépni s ezt az ügyet előzetesen esperes társaival is megbeszélte. Czenken átutaztában tanácskozott Zonaríccsal, akinek ez ügyben irt levele Pythiraeus válaszával együtt megvan egyetemes egyházi levéltárunkban (I a 728. sz. a.). A lelkészek erélyesebb fellépése egyes helyeken a hívek elhidegülését és panaszát vonta ugyan maga után, de a hivatásuk magaslatán álló és erkölcsileg kifogástalan lelkészek iránt a hívek általában mégis hálával és tisztelettel viseltettek. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben a panaszok mellett sok hálás elismerést is találunk. Néhol a lelkész iránt való jó indulatból ennek még a hibáját is bizonyos kímélettel és mentegetéssel vallják be a püspök előtt. Igy vallják a bodonhelyíek Szucsányi György tisztelendő úrról: „egyházi szolgálatának minden rendiben híven eljárt, itt minden embernek az ő böcsületit meg adta, hanem megissza szegény az bort, mint szintén magunk is, de akkor sem háborog senkivel". Végrendeletükben a hívek rendszerint lelkészeikről, ís megemlékeznek. Oláh Ilona, az esztergomi érsekhuga 1579. Musaeus Jónás Péter és Ríttschendel Jakab soproni német lelkészeknek húsz és tíz forintot hagyott. Csepregen 1640. Csáki Zsuska, Csizmazia Gábor lelkész, ki 1674. a pozsonyi törvényszék elől a szőlőhegyi pincébe menekült, ott élt tiz évig; Kozáry István nemes gondoskodott róla. (Pacher D. A. dömölki apátság tört.)