Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - V. A vallásos erkölcsi élet.

fel Istenhez az ő bujaságoknak utálatossága . . . Az szegényekben megbüntetik az lopást, mely az paráznaságnál kisebb bün: az nagy fertelmesség penig szabadjába nyargal büntetés nélkül. Elég büntetés, ha bikapénzt ád az ispánnak vagy földesurának érette; sokat penig csak meg sem mernek róla szólítani, bár tisztátalankodjék ís, özvegyeket, szűzeket rontson is, avagy pogány nemzetséggel latorkodjék is, sokan csak nevetségre veszik, mosolygással mulatják, sokan ugyan kérkesznek is bujaságokkal . . . Pusztaságot hoz a sok orzás, tolvajlás, uzsoraprédálás, ragadozás és telhetetlen fösvénység is. Továbbá nemcsak az más ember házának megásói és az tolvajok, hanem az uzsorások is kárt hoznak az országoknak, mert azt parancsolta Isten, hogy az szűkölködőknek amit kölcsön adunk, uzsorával meg ne vegyük rajtuk (Levit. 25, 35). Akármint palástoljuk is az uzsorálkodásnak utálatos nevezetit és bár nevet változtatván, interessének, ajándélftiak, vagy hálaadás jelének mondjuk is lenni, de mind uzsorának mondja azt az írás, valami nagyobb mértékkel, bővebben leszen az megadáskor, hogy sem mint az kölcsönadáskor volt". Hasonló módon kifakad azután még a hamis mértéket használók, a felettébb „satzoltató" zsarolók és fösvények ellen. „Non habét eventus sordida praeda bonos". Megrója a cifrálkodást, fényűzést is : „Az minemű sokféle cifraságot gondoltanak az ruhaviselésben az magyarok, nyilván meg csak azzal ís jelentik régi együgyüségektől való eltávozásukat. Az polgári rend a nemes öltözetre, az nemesség az urakéra, az urak az fejedelmekére űznek úgyannyira, hogy majd alig tehess immár választást közöttük". A nagy fényűzés büntetése az ínség, drágaság, háború és döghalál. . . Anynyira nevekedett már mindennek az ára, hogy csak ez miatt is el kellene nyomorodnunk. Most is a nagy drágaság kényszerített sokakat szokatlan eledelekre". (Magyari i. m. 108—126. 137. 163.) Majd áttér a nagyok és hatalmasok bűneire. Ezeknek is kérlelhetetlenül mondja meg az igazságot. A pápáról, főpapokról már szólott, most rá kerül a sor a főurakra, bírákra és egyéb tisztviselőkre. A fejedelmek és földesurak ne küldjenek telhetetlen kapzsi tisztviselőket a község és a nép nyakára. „Mint az káposztás kertet az éh kecskére nem jó bízni, sem az ludfiakat róka pásztorra, így azokra sem bátorságos az községet bízni, valakik telhetetlenségből vagy mohón óhajtják az gazdagságot... Az fejedelmek és urak tisztek az, hogy az község panaszát is meghallgassák és ne mindenkor csak az gyengénlépő és czifrán járó, bársonyos udvari páváknak higyjék el szavokat. Mint az képiró-