Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - X. Győr és a győrmegyeí gyülekezetek.

378 mm* bj A győrmegyei gyülekezetek. Győr várát .a császári hadseregek legalább addig, ameddig tudták, megvédték. A vidék azonban teljesen ki volt szolgál­tatva a tör-ők dulásnak. Biztos maradása a föld népének itt a falvakban nem volt. A török elől menekülve a nép elhagyja lakóhelyeit, melyek egymás után lesznek hosszabb-rövidebb időre pusztává. A folytonos háborúskodás tehát itt'nagy akadálya volt az egyházi élet megszilárdulásának. Győr megyének is a mohácsi vész után több protestáns földesura van, akiknek oltalma alatt megkezdődhetett Isten igé­jének hirdetése. Ilyenek voltak Thurzó Elek kincstartó, Enyingi Török Bálint, Nádasdy Tamás, ki a Kanizsayak birtokait örö­költe és ennek öccse Nádasdy Kristóf. Az Ostffyaknak is Móric­hidán, Téthen, Rétiben, Mérgesen, Kónyon stb. voltak birtokaik. Fehér Ipoly apát, Győr megye monográfusa evangélikusnak mondja a szerb származású Bakics Pált is, ki a püspökség birto­kait 1530—37-ig bírta s ennek testvéreit és örököseit Bakics Pétert és Mihályt is. Bizonyosan ezekről csak azt tudjuk, hogy az egyházi javakat fosztogatták és kegyetlenül bántak a káp­talannal, de ebből még éppen nem következik, hogy protestánsok voltak. Itt találjuk később a Telekesi Törököket is, mint az Enyingi Törökök örököseit. Az 1671. évi megyei jegyzőkönyv szerint a hódoltsági részen a protestánsoknak a nyulí és nyalkái licentiatuson kívül még 17 prédikátoruk volt u. m. Kisbaráti, Ság, Pázmánd, Mindszent, Táp, Örs, Szentiván, Gyömöre, Táp­szentmiklós, Fölpécz, Kajár, Szerecsen, Téth, Gyarmat, Malom­sok, Mórichida és Rábaszentmihály községekben. (Ráth K. A győrmegyei hódoltságról. Tört. Tár. VII. 87. 90.) Győr megye 1685 körül annyira elpusztult, „hogy az egész praesidíumon kívül levő processusokban alig találtassék egy­néhány otthon lakó szegény ember (nemes), akik is nagyobb részről már koldulásukkal keresik kenyerüket." „Csallóközben mind pedig Szigetközben egynéhány házban és kunyhóban lakik még a szegénység. 1686-ban a pusztai és sokorói járásokban összesen csak 17 lakott hely volt." (Szilágyi S. M. N. Tört. VII. 456.) Győr és a győrmegyei gyülekezetek eleinte a dunáninneni egyházkerülethez tartoztak. Hiszen a Pataházán lakó győri lelkész, Sibolti D. és P. Göncz Miklós püspökei is voltak a dunáninneni kerületnek. De a vármegye déli részén levő sokoróalji egyház-

Next

/
Thumbnails
Contents