Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - X. Győr és a győrmegyeí gyülekezetek.

grófok ajánlatára végre Rueber János hívott meg 1564. Győrré a német fekete lovasok tábori lelkészéül s mint ilyent az osztrák főnemesek fizették. Magdeburgius idejében Gregoriáncz Pál (1554—65) és Delphini Zakariás (1565—1573) voltak a győri püspökök, akik igen lanyhán vették az egyház dolgát és sem ezek, sem a káptalan nem tudták megakadályozni a hevesvérű fláciánus lelkész munkáját. 1567-ben kiadott Hitvallásában mondja, hogy ő nem zúgpredíkátor (Winkelprediger), hanem nyiltan végzi a dolgát, „ami abból is kitűnik, hogy jóllehet Győrött az ő urának, Rueber ezredesnek házában kell a felsőség tudtával prédikálnia, de minden alkalommal nyolc helyen fúvatja meg a városban a trombitát, hogy ezzel a népet prédikációra hívja és néha az utcán és szabad mezőn is prédikál. Es ezen felül urának a háza, amelyben prédikál, a nyílt piacon épült (a mai Széchenyi-téren), ahol mindig sok vevő és eladó gyülekezik össze, úgy hogy ott sem prédikálni, sem zsoltárt énekelni, sem a szentségeket kiszolgáltatni, sem rendes istentiszteletet végezni nem lehet anélkül, hogy a piacon sokan ne hallanák." 1 íme így prédikált Győrött a német tábori pap a trombita­szóval összehívott gyülekezet előtt magánházban és a szabad­ban. Templomot akkor még nem engedtek át nekik. Magde­burgius nagy irodalmi munkásságot is fejtett ki. Győrött 1566. máj. 15. kelt Vermahnung J, Magdeburgii című műve és szintén Győrött 1566, aug. 29. Wíderlegung des papist. Irrthums c. vita­irata. Tőle való a „Wer Gott vertraut, hat wohl gebaut" kezdetű ének, .melyet magyar énekíróink is lefordítottak (Aki bízik, ra­gaszkodik. Űj, Zeng. M. Kar. 292. Új dtúli énekes 366). Magde­burgius legalább is három évet töltött Győrött, mert fentebbi magánhítvallását is 1567. mint „bestalter Prediger der deutschen Reuter in Ungarn" írta alá. 1567-ben azonban már nem csak ez az egy, hanem a vá­rosi telekkönyv tanúsága szerint három lelkésze is volt Győr­nek. A német lovasok prédikátorán, Magdeburgi Joakimon kívül, kinek az Uri-utcában (a mai Király-utcában) volt háza, Ábrahám urat, a német gyalogosok prédikátorát említi a telekkönyv, ki fent a hegyen, a mai káptalandombon lakott. Es szó van itt Kálmán deák magyar prédikátorról is, kinek az Uj-utcában, a prépost lefoglalt házában (a mai megyeház környékén) volt lakása. Erről az első magyar győri lelkészről, kit némelyek 1 Confessio Joachimi Magdeb. Regensburg 1567. N. Múz. Dogm. 337. Előszó. Payr, Eht. Eml. 30. Fláciánus leik. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents