Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - IX. Kemenesalja.

(a dömölki apátság történetirója szerint) már 304 volt itt a r. ka­tholikusok száma. 1 Izsákfa. (Sákfalva.) Földesurai a Somogyi grófok voltak. Eleitől fogva Alsóság filiája lehetett. 1674-ben mégis külön lel­késze volt Ivánczi György, akit már 1649, avattak fel. 1681. után Alsósággal egyesült s 1706-ban külön tanítója volt Tulok András, 1725-ben Doktorics Mihály, 1732-ben pedig Fodor Mihály. (Eht. Eml. 245. 270. 284. 371.) Nemesdömölk. Régi oklevelekben Demunk, de Munk, De­menk, Demeulch és Dömölk neveken szerepel. Egyházi jelentő­séget a Merse család által IV. Béla idejében alapított pórdömölkí bencés apátság által nyert, melynek Jakab nevű apátja már 1252. egyességet kötött Merse fiával, Fábiánnal, mint a monostor kegyurával. Ily módon tették feleslegessé a párbajt. Mert közép­kori szokás szerint a vitás egyházi ügyeket is a felek küzdő vitézei párbajjal döntötték el. Virágkorát az apátság a XIV. században élte, amikor hiteles hely is vott. Birtokai zömét Pór­dömölk (Villányi Szaniszló szerint máskép Kis- vagy Egyházas­dömölk) alkotta. (Pacher D. szerint ellenben Kisdömölk a mai Nemesdömölknek volt a neve). S innen egész Kocsig és Kör­mendig terjedtek az apátság birtokai. A XV. században az apát­ság védőurai közt voltak az Ostffyak is. A XV. és XVI. század­ban az apátságnak hosszú pere volt a Kocson és KisdömölkÖn lakó apátsági nemesekkel a tized- és hadpénz fizetésének meg­tagadása miatt. Az 1459. évi egyességgel az apátság győzött, de a XVII. században felújult pert 1643. elveszítette. Ez a vi­szály és a XV. században a commendator-apátok intézménye volt oka a hanyatlásnak és segítette elő a reformációt. Bálint apát 1538. már csak egy fráterrel lakott a zárdában. 1556-ban Ludbreg Péter volt az apát. 1595. csak maga az apát lakott a zárdában. A többi bencés apátsággal együtt Dömölk is szem­látomást hanyatlott. 1611 óta Köntös János az apát, egy csep­regi mészáros fia, ki 1602. vasvári s majd győri kanonok, 1606. magyaróvári, 1612—20 pedig soproni plébános volt s így nem lakott Dömölkön. A régi apátsági templom a XIV. században épült. Szen­télyében az Annuntíatiót ábrázoló freskókép egy része még ma is látható. A szalmával fedett régi templom romjait ma pajtának használják. 1698-ban még fatoronnyal volt ellátva s boltíves hajója 1 Eht. Eml. 65. 69. 72. 97. 128. 133. 134. 147. 245. 250. 262. 268. 270. 280. 284. 287. 290. 371. Ker. jkv. 22. 27. 368. 454. V. ö. Ság, Sopron m 106. |>

Next

/
Thumbnails
Contents