Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - VII. A vend gyülekezetek a Széchyek és Batthyányak urodalmaíban.

széket találjuk Tissinán. Szenczi Fekete István püspök még 1670. nov. 14-én is kisebb kerületi gyűlést tartott Tissinán, ahol Dolencre és Lakra avatott fel lelkészeket. Tíssinához is sok falu tartozott: Tropóc, Gradísa, Alsó-, Közép- és Felsőpetánc, Petróc, Szadisinc, Göderóc, Polánc, Skalóc, Kupsinc, Krajna, Frankóc, Vancsavesz. Volt 1627. egy aranyozott ezüstkelyhÖk tányérral. Akik a templomba temetkeztek, azok 1 rajnai forintot és 20 dénárt fizettek a céhmesterek kezébe. A gyermekek a rektornak az 1. és 2. évben minden kántorra 25 dénárt, a 3. és 4. évben 32 dénárt, azután 50 dénárt fizettek. Szent Gálkor egy-egy kappant, sokodalomkor (vásárkor) egy 12 pénzes kést vagy 3 garast. 1 Petáncz. (Ma Széchenyikút), A stájer evangélikusok üldöz­tetése idején nagyobb jelentőséget ís nyert. Ez a község, miként Szent Benedek is, a XVI. században Nádasdy Tamás és Kristóf testvéreké, majd pedig ezek fiaié Ferencé, ifjabb Tamásé és Lászlóé volt. A stájer evang. rendek kérésére a Nádasdyak itt a határszélen szívesen adtak menedékhelyet az elűzött lelkészek­nek, különösen pedig a szomszédos radkesburgiaknak. így ífj. Nádasdy Tamás 1598. okt. 9. irta már Herberstorf Károly regedéi birtokosnak, hogy „udvarában az elűzött lelkészek számára néhány szobát elkészített, mert ezzel keresztyén hitének tarto­zik". Az evang. rendek Grácból 1598. okt. 12. mondanak köszö­netet Nádasdy Ferencnek, hogy az elűzött lelkészeknek és tanítóknak szállást adott. A regedéi papok 1598. végén Nádasdy­nak szóló ajánló levéllel Petáncra mentek, ahol csak egy mér­földnyire voltak elhagyott lakásuktól s a regedéi és judenburgi papok felváltva prédikáltak Petáncon. Mátyás főherceg már 1599. elején megparancsolta Nádasdynak, hogy az exulans lelkészeket küldje el Petáncról. Osius, volt gráci lelkésznek lisztet és fát küldtek a hívei Petáncra. Tehát ez is ide menekült. 1599. jún. 17-én a stájer rendek két kandidátus tanulót is küldtek Petáncra felavatás végett s a regedéi Herberstorf Károlyt kérték fel, hogy az ünnepély emelése céljából legyen jelen. 2 Már ez év végén is nagy lehetett a veszedelem Petáncon is, mert Osius és a többi lelkészek számára Széchy Tamástól és Lobkovitz Poppel Lászlónétől is menedékhelyet kértek. 1600 elején Müller Mihály regedéi tanító menekült Petáncra. Crainerius 1 Adattár VII. 104. 106. VIII. 26. Eht. Eml. 65. 98. 105. 107. 148. Ker. jkv. 22. 360. 2 Loserth J. Aktén und Korresp. II. 411. 424. 441. 584. 644.

Next

/
Thumbnails
Contents