Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - V. A Batthyányak urodalmai Vas megyében.
levő német uraiméknak. A rohonci evangélikusok a bozsoki alsó kastélybeli uraknak évenként 80 munkást szoktak adni az oltalomért, de mivel késedelmesen és rendetlenül szolgáltatták be a munkásokat, Akosházi Sárkány János kapitány 1667. ápr. 24-én husz forintot fizettetett magának a lelkész és tanító megoltalmazásáért. A szájhagyomány szerint az alsó templomba jártak a rohonciak. 1 Bozsok (Poschendorf). Régi község, mely a XIII. században Szent Vid várához tartozott, a XIV. században pedig a Szalókyaké volt. Két régi kastélya is volt, felső és alsó. Az utóbbit állítólag még Mátyás király adományozta a Sibrik családnak. A templom mellett egy zárda is állott, melyet a kurucok romboltak szét. A reformáció korában a Batthyányak voltak itt a földesurak, de a Sibrik és Akosházi Sárkány családnak is voltak itt részbirtokai. Az evang. patrónusok közül különösen Szarvaskendi Sibrik István volt igen buzgó, ki 1646. részt vett a püspök választó büki zsinaton. Hideghet és Abrahamidest Sibrik udvari papjainak mondja a jegyzőkönyv és Schwarz Péter is a várban lakott. 1637-ben Hidegh Mihály, 1640. Abrahamides Dániel, 1646ban Gödi Imre, (a hozzánk áttért szanyi plebánus és győri kanonok) volt a bozsoki lelkész. A rohonciak német papjai közül pedig Petrasek Dénes 1646. és Danielis János magiszter 1655. prédikáltak Bozsokon. 1639. nov. 22. és 1648. febr. 11. kerületi gyűléseket is tartottak itt. Es mint fentebb láttuk, még 1667, is volt itt evang, lelkész és tanító. 2 Rohonc vidékén lehetett valahol horvát lelkész az a Svetics György is, aki Isztriában született, Paduában tanult, Consul István társaságában prot. műveket fordított horvát nyelvre s mint fláciánus lelkész 1581. „Prediger bei Herrn Butjaní in Pölland" volt. (Elze Th, Primus Trubers Briefe 191.) Szerdahely. Régi magyar falu (Zerudahely). A középkorban Szent Vid várához tartozott. Régi templomának tornya az itteni vár egyik tornyából készült. Földesura a Batthyány és Sibrik család volt. Szerdahelyi lelkész volt már 1596. Rőjtbki András és 1628. Musich Pál, aki 1618, még a sopronmegyei Szentandráson lelkészkedett. Musay püspök Szerdahelyet is a 1 Payr. Eht. Eml. 89. 203. E, Nagy O. A győri ev. ehk. tört. 48. Sárkány J. mint egerszegi alkapítány 1670. a feleségét, Tőrös Katalint, ki 14 évig Batthyány Kr. főkapitány kedvese volt, megölte. Pauler, Wesselényi és társai I. 370. 2 Vasmegye mon. 26. Payr, Eht. Eml. 76. 78. 83. 131. 133. 145. 203.