Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - IV. Pápa, E. Török Bálint városa és a veszprémmegyei egyházak.
aláírta Kispécen a győri egyházmegye esperesének, Károly Istvánnak megválasztásáról szóló bizonyítványt. 1 Bakony szentlászló. Az 1903. évi Egyházi Névtár 1666 elé teszi ennek a keletkezési idejét. De forrásaink erről nem szólanak. Az egyházmegye történetírója szerint templomuk már a XIII. században fennállott volna. Lelkészük 1666, Kovács György volt, aki 36 évig volt itt s akit Esterházy János gróf is megkímélt az üldözéstől. Egyik harangja 1693, készült. Anyakönyvük szerint Lövey Balázs győri lelkész több társával a Lipót-féle üldözés idején az itteni fürdőben keresett menedéket, Dr. Gömöry orvosnak a szentlászlói fürdőről írt munkája szerint pedig Lövey itt gyógyult ki a köszvényéből, A győri lelkésznek itteni fürdőzése azonban már az üldöztetések utáni időre esik, mert Löveyt csak 1681, hívták meg Győrré s azon a kelyhen is, melyet Lövey a szentlászlói gyülekezetnek ajándékozott „L. B. 1691," a felirat. Hada Tamás nagybaráti tanítót Telekesi Török István ajánlatára Pilárik István püspök Selmecbányán 1706. máj. 8. avatta fel bakonyszentlászlói lelkésznek. 1735-ben pedig Clement Jakab volt a lelkésze, 2 Sikátor. Musay püspök 1661. az anyaegyházak közé sorolja. Csak Szudovszky Mihály nevű lelkészét ismerjük, kit 1669. avatott fel Szenczi Fekete István. 1711-ben pedig Bors Péter volt a lelkésze. A gyülekezet akkor a győri esperességhez tartozott. (Eht. Eml. 98. 148. 313.) Tés. A középkorban a bakonybéli bencés apátság birtoka volt. Már 1276. volt temploma, Gergely nevű papja s Gede és Máté nevű klerikusai. Tésnek is (Teés, Thés, Nagythés) átmenetileg református lelkészei voltak. Az 1629. évi ref. jegyzőkönyv ezt is az evangélikusok által elfoglaltak közé sorozza. Első ismert evang. lelkésze Tarlóst György, akit 1611. Bodonhelyre avattak fel s 1631. mint tési lelkélkész volt jelen a csepregi zsinaton. Somogyi István tési lelkész 1640. részt vett ugyan a reformátusok köveskuti zsinatán, de evang. volt, mert Hegyfalun 1622. Zvonarics Mihály püspökünk avatta fel. 1641 óta Textoris Gergely volt a tésiek új lelkésze. 1646. évi büki zsinaton a tési lelkész mint távollevő említtetik. 1649-ben a hédervárí születésű Fejér Miklóst avatták fel Nagythés lelkészének. Ennek utóda a rendetlen életű Vöröskői György volt, akit 1649. Szergénybe avattak fel s hama1 Ehker. jkönyv II. 33. Payr, Eht. Eml. 313. 318. 2 Hrabovszky, Presbyterologia. Rómer Flórís. A Bakony 109—114. Tört. Tár 1903. I, 369. Görög E. Az ehm. tört.