Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. október - Evangéliumi neveléstudomány - Groó Gyula: Az ember
1 ^Uxuujíliuuu mi) dh tu d otn á u ij Az ember A nevelés alanya és tárgya az ember. A pedagógia par excellence az emberrel foglalkozó tudomány. Ezért minden nevelés irányát döntő módon megszabja az, hogy mit tart az emberről, az embertani (anthropologiai) alapvetés. A keresztyén nevelő amikor erre a kérdésre keresi a választ: micsoda az emberi, Isten igéjéhez fordul. Mit tanít Isten igéje s az ige alapján az egyház, a kercsztyénség az emberről? 1. Az ember Isten teremtménye. A bibliai teremtéstörténet (I. Mózes 1—2) nem az emberi élet kezdeteire akar kielégítő tudományos magyarázatot adni — ezzel egyébként a szaktudomány is adós marad, — hanem az ember eredetére mutat reá. Isten kezéből való az ember, mint minden egyéb létező, beletartozik tehát a teremtett világba, annak egy része. „Hiszem, hogy Isten teremtett engemet, minden teremtménnyel együtt...” (Kis K-) Ugyanakkor azonban az ember Isten megkülönböztetett teremtménye. Az, amit humánumnak nevezünk .az embert fölébe helyezi minden egyéb teremtménynek. A bibliamzt azzal fejezi ki, hogy Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára teremtette; porból és saját lelkét lehelte bele. Mit értsünk ezen! Az erre a kérdésre adott felelet a továbbiak számára is döntő fontosságai lesz. Isten láthatatlan, mert Lélek. Ezért az Isten képére terem- tettség nem jelenthet hozzá való külső hasonlatosságot. Ez a félreértés mindig kísértette az emberiséget, csak fordított eredményre vezetett: sok pogány vallásban emberformáju (anthropomorf) az Isten fogalom. Másfelől a gigászok, félistenek világa megcsillogtatja áz ember előtt az istenformájuság (theomorfia) lehetőségét: az ember felemelkedhet az istenek világába. A bibliában is találkozunk anthropomorfizmusokkal (Isten keze, karja, szeme, szája, stb.), ezek azonban csak a biblia szemléletes és konkrét kifejezés- módjának járulékai- Az Isten képére teremtett séget tehát nyilván az ember lelkiségében kell keresnünk. Csa.k az a kérdés, hogyan és miben? Már korán az embernek az állatvilágtól különböző értelmét és öntudatát jelölték meg döntő vonásul, amihez azután az Istennel való akarati egység természetfeletti adománya (az eredeti tökéletesség) járult. A bűnbeesés következtében az ember csak ez utóbbit veszítette el, az előbbi megmaradt sértetlenül. Nagyjából ez ma is a római teológia álláspontja. Ez az értelmezés kevés is sok is, mindenképpen nem kielégítő. Az egész szentírás fényében kell keresnünk az ember létének titkát. Az nyilvánvaló a teremtéstörténetből is, hogy az ember Isten megkülönböztetett teremtménye. Csak vele áll szóba az Isten, neki ad személyes parancsot. Isten társaságában él az ember, Isten a vele való közösség céljából teremtette, hogy partnere legyen,
