Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. április - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Elefánty Sándor: A Major Testvérek játékos módzseréről

247 Agnes, Ferkó) naiv játékos életébe ágyazzak be az olvasástanítási eszközö­ket s módszerüket. i>e minek ide eszköz, mikor ide betű és szókép kell csak! Eszköz, szerintem mesterikéilséggé sülyesztd a módszert. Mert minél egyszerűb­ben, Spontánaibbul termi a tanító tanítása az eljárásokat, az alkalomszerű- séget. a gyermekit, a keresetlent, a természeteset, annál nagyobb az eredmény -ikeré. Lddigi tanítási eredményeikről nem írtaik, se az állandó és járulékos eszközökkel való tanítói irányító és gyermeki gyakorlati foglalkoztató mimiká­járól. Pedig ez érdekli legjobban a gyakorlati tanítót. Üecroly az 1926-os Néptanítók Lapja-ban ismerteti globális módszerét. homokos Lászlóné a budai Új Iskolában próbálta ki a Brüsszeliben Decroly iskolájában látott és hallott szóképes módszert. Magaim is láttam és hallottam az Új Iskoláiban több ízben 1917—18-ban 10—•12-es létszámú I. osztályban. A módszerhez szükséges töméntelen betűt, a szóképek rajzait, szavait ugyan­azon iskola polgáristái rajzolták, festették jó előre, napról napra, igazodva a .tanítási anyaghoz. így könnyű dolga volt az osztályvezetőnek. Domokosáé a módszerhez igazodó áboé szerkesztésével foglalkozott, de máig se valósult meg.* Kísérleti iskolája haladt tovább a .maga útján. Olvasástanítási kísérleti eredményei! tudtommal egyetlen fővárosi elemi iskola sem vette át. Nem is ▼ellette át, mert iki teremt 30—40-es létszámú osztály számára betű- és szórkép-garmadát. / Fin 1919 végén néki vágtam. Gummi bélyegzővel (2—3—4 centi méteres belük) sikerült 40 tanulóra való betűtömeget, száképeiket — majd mondat- képeket is, -—- rajzolgatni, sokszorosítani; dobozokat kaptam a klinikáiktól, közöltem, összehasonlítva Elles Mátyás olvasási problémáival (A gyermeki kereskedőiktől, fényképészektől. Az olvasási eredményt említett cikkemben intelligencia vizsgálata). Eljárásom röviden: 1. A hangoztatási gyakorlatok (íonomiunika) alapos elvégzése betűismer- telessel. A fonom imika meséje ne kikapott, összeszedett mesekombinációk változata legyen, hanem a mesebéli fdalaik közül gyűirűződjön napról-napra nagyobbá, igaz.i, nem valószerű gyermekéietté, miiben benne érezze a gyermek önmagát minden játékával, állatjával, életével. A jelek természetesek legye­nek. a betűk alakjai példázzák, a hang természetes- legyen. 2. Két-három magánhangzó után mássalhangzó következzék, azok tanu­lási rendjét gyermektanulmányi és élettani 'kísérletek eredménye nyomán állapítottam meg. A szavaik értelmes gyermeki nyelven szóljanak, ne: úr ír, ürii nem men' enni. 3. A hangoztatási gyakorlótok alapozzák meg a jó szótagolást; mert pil­lanatok ailatit elérjük a gyenmeiknél a szólátást, úde a hiányos szótagolási gyakorlat visszaüt az írástanításnál. 4. A beliiismertetés után a szavaik, mondatok alakításának nincs határa, de korlátja az ábécé. N cm is használjuk egyelőre. Előre beszedem s elraktározom az ábécéket alkatomra várva. 5. MAGUNKKAL indulunk el, nálam Laci és Ilonka a főalak. Rájuk 1 űzzük a test- és a ruharészek nevét jelző cédulákat, olvassák nagy buzga­lommal. Le-leszedik, újra felrakják, el-elolvasisák. Jön a gyerekszoba, búto­raival, játékaival, életével. Az iskolát is ellátják felírásokkal. A gyermek * Most olvasok a megjelent áfac-ről (Marci betűországban). Közoktatás, 1948. III. 81-82. .].

Next

/
Thumbnails
Contents