Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Evangéliumi nevelők - Dr. Podmaniczky Pál: Apácai Csere János
103 ilyen legyen mindenütt a falvakban is és ebben tanulhassanak a jobbágyság gyermekei is. Ahol ilyen iskola nincs, ott az ország „a temérdeki tudatlanságnak tengerébe borult bé s Isten országától is messze vagyon“. A második tagozat a scola intermedia. Itt is szóhoz kell jutnia a magyar nyelvnek és a tantárgyak közül a reáliáké legyen az elsőbbség. Ez első sorban a politikai nemzetnek, a nemességnek az iskolája. Apácai tisztán látó szeme látja azonban az egyoldalú magyar művelődés súlyos közgazdasági következményeit s ezért sürgeti — korát legalább másfél, két évszázaddal megelőzve — az ipari és kereskedelmi nevelést is. A köznevelés betetőzője a teljes, négy karból álló -egyetem, amelynek tervét nagy gonddal, minden részletében kidolgozta. A magyar művelődésnek ez a nagy álomlátója hívő keresztyén ember volt és pedig a szónak komoly, bibliai értelmében. Hívő ember lett és maradt volna alighanem akkor is, ha néni járja végig Descartes okoskodásának útiját. Már maga az is föltűnő, hogy az enciklopédia milyen behatóan foglalkozik a leikig élet dolgaival és ezek között a fejtegetések között lépten-nyomon megcsillannak a hívő ember lelki tapasztalatainak aranyszálai. Szólaljon meg legalább néhány idézet. Az Isten igéjével való foglalatosságnak Apácai szerint ,,. . . két részei vannak, az elmének lugyelmetessége és az akaratnak ráhajlása. Az elmének lugyelmetessége az értelemnek, az Isten megjelentett akaratjának megértésére vettetése, hogy megtudassék, mit kívánjon az Isten, melyet valami helyen megtaláltunk, annak helyes vagy nem helyes volta felől nem szabad tovább kérdez- kednünk, hanem legottan végben kell nekünk vinnünk.“ Apácai természetesen jól tudja, hogy ehhez nem elég az ember értelmének és akaratának a megfeszítése: „ ... végbenvitelére szükséges a Szent Léleknek bizonyságtétele és megvilágosítása.“ A hitről szólva, a hitben látja mindenekelőtt a pedagógus kvalifikációját: „Az ilyen hüt megkivántatik most jobban, mint régen azokban, akik másokot tanítnak ...“ A hit nem lehet néma. „Megkíván- tatik e felől való külső vallástétel is, ha az Isten dücsősége és felebarátink épülete kívánja.“ Gondolkodóba ejthet sokakat, hogy hogyan határozza meg a hitetlenséget: „A hütötlenség az oly embernek hüt nélkül valósága, aki az igaz hütről vallást még soha nem tett.“ Sokat mondó az is, amikor arról szól, hogy a keresztyén reménységnek „a hallgatás az ő gyümölcse, mellyel az Isten akaratjában megnyugszunk és mindazokat a testi gondolkodásokat megzabolázzuk, melyekkel a hütötlen- kedésekre és az Isten ellen való zúgolódásra eszteneztetünk.“ Mély keresztyén tapasztalat szólal meg abban, hogy imádkozó életünkben sohasem szabad elhallgatnia a bűnről való vallás
