Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. október - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Dr. Bakai Éva: A lélektan problémái
13 tanba. Csakhogy a tudomány nem boldogult vele, mert nem tudta megformulázni, nem tudta helyesen rendezni. Az elméletekben pedig nem volt hiány. De hiába állítunk fel hangzatos teóriákat, melyekbe a példák kitünően beleillenek, a példa csak ötleteket villant fel, de nem bizonyít. A pszichológiának meg kellett vizsgálnia fegyvertárát, a módszertant, Mi a baj a módszerekkel? A lélektan klasszikus módszerének az önmegfigyelést tartják. Sokáig volt a hagyományos pszichológia büszkesége. Azt hitte, hogy olyan eszköz van a birtokában amellyel tárgyát közvetlenül megragadhatja. Hiszen a külvilágot apparátusokkal ismerjük meg, gondolatainkat, szándékainkat azonban belülről közvetlenül átéljük. Hatalmas előnyök, amelyeket sok tévedéssel kellett megfizetni. Egyre több példa mutatta, hogy nem vagyunk megbízható tanúi saját belső történéseinknek. Az átélés nem magyarázza meg az átélt jelenséget, az élmény nem eredmény, hanem kiindulópont, nem teljes jelenség, hanem csak. jel. Ezen a nyomon elindulva radikális újítások következtek. Az egyik iskola az egész élményvilágot ki akarta kapcsolni a kutatás területéről, s pusztán a viselkedés külső megfigyelésére akart támaszkodni. — Gondoljuk végig mit eredményezhet az ilyen „tiszta" megfigyelés- Semmi mást, mint egymást követő történések leírását, ezen belül pedig mozdulatok sorozatát, melyek további mozdula(részletekre hullanak szét. Ez a nyilvánvaló túlzás végül is abszurdumokra vezet. Nemcsak magyarázni, de értelmesen leírni sem tudjuk mások viselkedését, ha nem tételezzük fel mögötte a. szándékok és belső célok' összetartó erejét. Ezt belátva, ez a szélsőséges irányzat kénytelen volt önmagát korrigálni, s később a cél-fogalom erőteljes hangsúlyozója lett. A módszertani kérdés így visszakanyarodik a kiindulóponthoz. Óvatosságra inti a kutatót, de nem ad a kezébe biztos eszközt. Ezt az eszközt nem is az anyaggyűjtés, hanem a feldolgozás módszerében kell keresnünk. Anyagot szerezhetünk bármilyen módon, kiválaszthatjuk hozzá a- jelenségek bármely csoportját. Sőt kiindulhatunk már abból is, hogy következetes türelemmel leírjuk mindazt, amit reggeltől estig látunk, gondolunk és teszünk, — de nem fog kiderülni belőle semmi addig, amíg el nem választjuk egymástól az összefolyó jelenségeket, amig nem verünk határkövet a történések végtelen sorába. A munka ott kezdődik, ahol ezt az anyagot taglalni kezdjük. A siker pedig azon fordul meg, hogy értelmes egységekre, tudjuk-e bontani. Ezzel a munkával valamennyi iskolának meg kellett próbálkoznia, mert csak így remélhette, hogy összefüggéseket, azaz elemek törvényszerű viszonyát tudja megállapítani, — A helytelen tagolásnak világos példáját szolgáltatja a klasszikus érzékeléstan, mely a tapasztalat világát mesterkélt és értelmetlen elemekre, ..érzetekre” bontotta. A hibás lépteiken csúszott el a túlzott viselkedéstan is, mely értelmes gesztusainkat semmitmondó reflexekre darabolta szét.
