Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. október - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Molnár Endre: Az existenciális földrajz Corcovadója
9 szegetten vissza, túl kell jutnia a tér kategóriáján, s a horizontális síkon mozgó földrajztudományban is végső fokon, a felfelé, -a transzcendensbe mutató vonásokat keresni. Aki erre képtelen, földrajz tanítás közben is szánalmas, mint Andersen kutyája, — csak azt ismeri el létezőnek, amit az. orrával végigtúrt, azaz ósdi racionalista könyveiből kiböngészett. így aztán nem kell csodálni, ha a nagy világ nem terjed túl számára a kiserdőnél s tapasztalatainak körén túl levő dolgokra sandán pislog, mint az előbb említett mesebeli dán eb, amely sunyítva ugatta meg a holdat A horizontális síkban levő dolgokat is csak emelkedett nézőpontból tudjuk áttekinteni, csak az Isten felé szárnyalás közben tágulhat végső fokon földrajzilag is szellem látóhatárunk. A végtelen Alkotó teremtményével a Földdel foglalkozó tudomány, anyagának határtalansága folytán nem tűr meg kényszerzubbonyt. A földrajztanítás módszerének az anyaghoz mérten végtelenségig tágujónak kell lenni. Ezt kívánja meg a gyermeki lélek és az ifjú fantázia belső dinamikája is. Andersen egy másik meséje figyelmeztet, hogy a gyermekész sokszor „idétlen kis kacsájában“ egy hattyú szárnyaló lehetőségei vannak elrejtve. No álljunk ellen, ha megérzik ködlő hegyek kék távolának magnetikus varázsát. Ezért legjobb módszer: „Vasárnap kirándulunk, felmegyünk a János hegyre.“ Csak oda, vagy valami közeli dombra és nem a Corcovadóra. — A természetben az Istennel való kapcsolataink elevenebbek- Lesznek nehézségeink is. Előbb a sok fától nem látjuk az erdőt, majd elkeveredünk a szerpentinek labirintjában, de a sűrűből előbukik a táj s az. emelkedéssel tágul a horizont. „Fent, fent a csúcson nagy nagy szűzi csend, gondolatmanók csoda tánca.“ Valamikor, a jánoshegyi kilátón, az irányvonalakkal és névmutatókkal ellátott térkép előtt, együtt szemlélhettük a rendszerező tudományt és a szabad természetet. Az irányvonalak szó' rózsa-sűgárkévéje, mint középpontban a szemlélőben egyesült, s mindennél hatalmasabban tanította az existenciális földrajz lényegét, A barbizoni táj is magában értéktelen. „Embert a gátra!“ Kétségtelen, hogy a földrajz is, talán nagyobb mértékben mint más tudomány, szóró lencse. Középponti lényegéből szinte megszámlálhatatlan sugárban irányul, az antropologia, geológia, morfológia stb. — sok résztudománya felé. Mindaddig amíg a résztudományok rendszertelen keveréke volt kapcsolatait megállapítani nem volt könnyü.A mai existenciális földrajz gyűjtő lencse is. Centralizál. A Földdel kapcsolatos viszonylatok középpontjába az embert állítja- A résztudományok sugárkévéje a horizont középpontjában álló teremtéskoronájának nézőpontjában egyesül. A földrajz embernélküli, vagy csak emberrel való szemléletét, így
