Evangélikus Nevelő 1947-1948
1948. január - Evangélikus Egyház Püspöki Karának körlevele
160 A MAGYAR EVANGÉLIKUS EGYHÁZ PÜSPÖKI KARÁNAK KÖRLEVELE AZ EVANGÉLIKUS ISKOLÁK VEZETŐIHEZ ÉS NEVELŐ-MUNKÁSAIHOZ Az Űr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szcretele és a Szent- léleknek közössége mindnyájatokkal! SZERETET T MUNKATÁRSAIM! l/XVI/1947—48. szám. „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országra." Ez az ige az új esztendő intelméül szól hozzátok kedves nevelő- munkatiársaim. Ez a prédikáció zeng a kereszlyénség évezredein át. Mindég változatlan. Csak aibbau van váílozás, ahogy azt hirdetői és hallgatói, értelmezik. Luther reformációja ihelyes értelmezésben, magiújult erővel szólaltatja meg. Us azután is kíséri vele született sorsa: sokok számára a pusztában elhangzó szó marad. Annak a lelki megújulásnak áramlataiban, amely ma végigvonul a világon s egyházunkat is sodrába kapja, ennek az igének csendülését halljuk. Hatására egtyházunk történelmi, jogi és kultúrvonásai elhalványulnak, s mindinkább kibontakozik és mind sugárzóbbá lesz annak lelki arca. Ugyanilyen változásnak kell vég.bemennie iskoláinkon is. Kultúrintézményekből mindinkább egyházi intézményekké kell viálniok. Ismeretközlés színhelyeiből a hilébresztés műhelyeivé. Az egyház belmissziói szerveivé, melyek nemcsak a .nemzeti társadalom számára nevelnek közhasznú szolgálatra alkalmas tagokat, de a mennyeknek országa számára is örökélctre hivatott polgárokat. Ez a szó .betűszerinti értelmében vett megtérés lenne, visszatérés eredeti hivatásukhoz. Hiszen a reformáció iskoláinak hivatása elsősorban abban állott, hogy a könyvek könyvének csodálatos világát feltárják a lelkek előtt. Iskoláinknak elbből a hivatásából folyik iskolamestereinek hivatása. Leiki tanítóknak keit líennYák, akiknek kezében az ismeretközlés a bitébresztés és a bitben való megerősítés eszköze. Lelki tanítókká, kik a rájuk bízott tanítványokban Isten gyermekeit, Krisztus kicsinyeit látják. Feladatukat abban ismerik fél, hogy ezeknek szívéiben készítsék az Úrnak útját s egyengessék az ő örökségét. Céljuknak azt tekintik, hogy azokat megtérésre hívják, a mennyeknek országa számaira neveljék tanítással és példaadással, a saját megtérésük, hitük és életük példájával, a maguk lelki egyéniségének kidolgozásával s ebbe a legszentebb szolgálatba állításával. Ez a megtérés és visszatérés az evangélikus nevelő eredeti hivatásához, ősi típusához, mert egyházunk nevelői ilyen Ie'.kitanítók voltak. Ezt várja iskolamestereinktől a szolgálat Ura, a tanítók Tanítója, akinek ilyórtelmű tanításra kötelezése nekik is szól. Ezt várja tőlük evangélikus Egyházunk, amely ezért hívta létre s ezért tartja fenn nagy áldozatok és küzdelmek árán iskoláit. Ezt várja súlyosan megpróbált magyar nemzetünk, amely megújhodásának és jövendőjének zálogát az egyházi iskolák szellemében látja. Ezt várja legvházoink néoe s vele együtt mindenki, aki, féltő szeretettől indíttatva, gyermekét a hitvallásos iskolára hízza, mert attól többet remél, éippcn ezt reméli. És ezt várják — részben talán ön- tudatlanul' — maguk a gyermekek is, akiknek ideig és örökkévaló sorsára döntő je'entősé'rií, hogy mit ad nekik és mit tagad meg tőlük az iskola. Nyilvánvaló, .hogy ennek a megtérésnek, az iskola s a tanítómesterek eredeti hivatásához való visszatérésnek,, elengedhetetlen feltétele, mert annak lehetőségét adja meg, az a mef'érés, amelyre listen igéje mindnyájunkat hív, egyházunk nevelőit is: :. 'netanoio, melyet az e'közelgett mennyeknek országában élő s ható eirő, a Szentlélek, munkál mibennünk. Aki az előtt feltárja lelkét;, aki annak átadja martát, aki engedelmes eszközévé válik, annak az iskolamesternek nem kell külön szolgálati utasítás ahhoz, hogy legyen és hogyan legyen lelkitanító, akármelyik is a
