Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Időszerű kérdéseink - Ifj. Muraközi Gyula: Cserkészetünk jövője
115 a külső, mpgáúliapíío.'jt proigiramm és a résztvevőik éleiének belső parancsa közölik A cserkészetben fojszialbadiukó nagy enierigiálkalt igyekeztek hát más «élők érdekében is befogná. (Szúnite feCcsteges utiaiLnainik a köztímruKibain lezajlott „levenite-cscirUiész” ikísérilieitiekire, ihisiziem íniiirudeniká nagyon jól emlékszik nméig íreájmlk.) Miért sákerüll olyan tökiélieliesian a cseirkészimozigialoim vidáigszeirte? Mert ösztönösen az egyedül ilelhet séges, ilogmodieintneibb szempont állapján szerveződött. Azon az alapon, hogy teljesjogú. egész embernek tekintette a másik embert, jelen esetben a serdülőt. Nem alacsonyabbrendünek, csak másféle ■embernek, aki fejlődésének más pontján jár, mint az emberiség legnagyobb, ..felnőtt“ része. Nem vonla terrorja alá a másik felet, hanem teljes autonómiát biztosított számára, „felszabadította“. Sőt még ennél is tovább ment. Mint felnőtt, erősebb fél, látta, hogy a fiatalabb és tapasztalatlanabb félnek még nincs elég ereje saját éleljogának érvényesítésére, autonómiája megteremtésére és biztosítására. Tehát segítségére sietett, megszervezte, törvényeit is megfogalmazta. s a mástörvényű, máséletformájú emberek felé teljes erővel biztosította ezt a sajátságos életet. Szinte forradalmi magatartás volt ez. Hiszen még ma is az. A pedagógia csak legbálrabb kezdeményezéseiben jutott el ennek az elvnek gyakorlati megvalósításáig. Intézményesen pedig sehol sem tisztelik és óvják meg ennyire a fiatalabb fél szabadságát, mint itt. Maga az élet bizonyította be a cserkészmozgalom alapvető elvének, a szabadságnak helyességét. Nekünk, mai imagyar cserkészvezetőknek a feladatunk, hogy a legnagyobb gondossággal és teljes önfeláldozással ügyeljünk a szabadság elvére, mert amint valami csorbát szenved, máris egész cserkész- kedésünk bánja. Mit jelent ugyanis ez az alapelv a mi számunkra? Elsősorban azt, hogy a cserkészet azoké, akiknek a számára, akikért született, a fiuké. Mégpedig ezek közül is azoké, akiknek egészen különleges, sajátos élettörvényei alapján alakult, a 12—lő éveseké. Ez éles, szinte dogmatikus erejű meghatározásnak hangzik. Vitába is lehet szállni vele könnyen. Hiszen vannak csapatok, ahol szinte több a kiscserkcsz. mint a rendes, cserkészkorban lévő fiú. S minden, rendes munkál végző csapatban ott van az „öregcserkészek“ vagy a „vizesek” nagy csapata, akik nélkül minden csapattag csonkának erezné a csapat életét. Világért sem baj, hogy ott vannak. Sőt. Csák sohase felejtsük el, hogy ezeket nem a cserkészetnek a saját életükben teljes megoldásként jelentkező ereje tartja ott. Hanem az a vonzó erő, amely a cserkészetet igazán teljes életével élő 12—ilő évesek felől árad feléjük. A kicsik játékkal és mesével készülnek az „igazi“ cserkészeire, az ő életüknek a pályáján még előttük van az igazi vonzóerő. Az öregebbel; viszont kicsit már emlékeznek megint csak az igazi cserkészetre. Mögöttük van már, igaz, de olyan kedves, varázsos emlékekkel teli kort jelent számukra, hogy mindertt megtesznek, hogy legalább a közelében lehessenek. Programmja az ő számukra már nem jelenti teljes életközösségük minden igényét kielégítő programmját. De inkább ímegfoldozzák irodalmi, társadalmi s egyéb munkával, csakhogy valahogy a közelében, lehessenek. Sem a kiscserkészek, sem az öregcserkészek nem jelentenek egészségtelen képződményt egy csapatban, ha megfelelő arányban vannak. De legyünk tisztában vele, hogy még és már nem a legigazibb cserkészet, amit ők csinálnak. Különösen az idősebbek részéről fenyeget az a veszély, hogy meg akarják tenni a lehetetlent, meg akarják állítani az időt. Makacsul meg akarnak
