Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Időszerű kérdéseink - Dr. Bukovszky Ferenc: A nemi kérdés, mint nevelési probléma
113 feltétlenül azok kötelezését kell elismernünk. Ha pedig mégis a természeti törvényekhez kívánnak igazodni, rigy tekintetbe kell vennünk, hogy a nemi betegségek elterjedése .mindenkor együtt jár és arányos a házasságon kívüli nemi élet gyakoriságával. Ez is természeti törvény. Ha így az elmondottakban nagy vonásokban áttekintettük, hogy mikor mire terjedjen ki a felvilágosítás és szexuális nevelés, akkor nézzük most azt, hogy ezt a munkál ki végezze. I)r. Chotzen orvos, aki élete egyik főfeladatának éppen ezt a felvilágosító munkál tekintette, Sexualleben und Erziehung c. könyvében részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Négy kategóriát állít fel, amelyekhez tartozók hivatásukból kifolyóan kötelesek a kérdéssel foglalkozni. Ezek: szülök, orvosok, nevelök, lelkészek. Felsorolja azokat az eseteiket, »melyeikben egyik, vagy másik bekapcsoló- dúsa előnyös. Legfontosabb szerep a szülőre vár, utána következik a nevelő. Az orvos és lelkész csak alkalomszerűen foglalkoznak a kérdéssel, amikor különös eseteik fordulnak elő, vagy a szülő, vagy a nevelő valamilyen okból (kifolyólag nem tud .megfelelni fontos feladatának. Felsorolja azokat az élettani és anatómiai ismereteket, valamint a szexuális .higiénia kérdéseit,, amelyekkel tisztában kell lennie annak, aki eredményesen kíván részi venni a szexuális nevelés felelősségteljes mimikájában. Ezeknek az ismereteknek elsajátítása végett arra hivatott orvosok által (rendezett tanfolyamszerű előadássorozatokat ajánl nevelők és szülői szövetségesek részére. Ebhez a felsoroláshoz még hozzávehetnénk ugyancsak alkalomszerűen a pszichológust és általános érvénnyel a jó 'barátot, aki felelősséget érez. az iránt,, akinek felmerült kérdéséihez éppen hozzászól. Bárki végezze is ezt a munkát, (bizonyos, (hogy nevelői munkát végez és az is bizonyos, (hogy a felvilágosításnak pozitív irányúnak kell lennie, nem merülhet ki a lények egyszerű ismertetésében és nem várhatunk mindig jó eredményi attól, ha a veszedelmes következményeik felsorakoztatásával akarjuk a ránkibizotfat az általunk jónak tartott úton megtartani. Fel kell ébreszteni a nemi tisztaság utáni vágyat azzal, hogy rámutatunk annak rendkívüli értékére egyéni, családi és nagyobb közösségi, nemzeti szempontból is. Közelebb juthatunk a kivánt célhoz, ha felvilágosításunkban kitérünk arra is, hogy milyen nagyszerű, milyen felségesen szép dolog a szerelőin, testben-léletkben egészséges emberek egymásratalálása: mennyire szinte példa nélkülien nagyszerű dolog testben-lélekben tisztán juthatni a földi élei legnagyobb ajándékának birtokába. Mindez egyformán érvényes fiukra éppen úgy, mint leányokra. Téves, egészségtelen és bűnös az az általános elterjedt felfogás, az a társadalmi megkülönböztetés, ami úgy tartja, hogy a fiúnak több szabad, mint a leánynak. Az igazi erkölcs nem kétféle. A szerelem egyformái# adomány mi ndlkét nem számára, egyformán eszköz mindkét nem életében és egyik sem csinálhat célt az eszközből, legalább is büntetlenül nem. Kölcsönösen felelősek vagyunk egymásért. Férfiak a nőkért, u^k a férfiakért, fiuk a leányokért és leányok a fiukérf. Közös az életünk, közösek örömeink, közösek botlásaink, de közösek győzelmeink is. Keresztyén ember számára az elmondottak még kiegészülnek azokkal