Kis János: A' vallástalanságról, 's a' vallásbéli buzgóság' meghidegedésének okairól különösen a' protestansok között. Sopron 1815.
II volna azt, a' mit Ö tett. A' gyümölts megvolt érve; le kellet esnie. A* Reformatio által, 's általjában a' Pro. testantismusnak az által felevenítetett lelke által ismét megujítaiott a' szolgai félelem 's papi hatalom ellen való háború, mellyet Jesus olly ditsöségesen elkezdett, 's melly a' középidőben tsak nem egészen félben szakadott volt. A* régi Görögök és Romáik' munkáinak, kivált Filosofusaik munkáinak olvasása, melly az Aristoielicusok gyermeki szörszálhasogatásainak véget vetett, 's a' józan gondolkozást mindenütt terjesztette, a' Protestantizmussal kezet fogott 's egy tzélra dolgozott. Uly erős ellenségekkel nem bírhatott a' hierarchia' feje, 'S ha szintén tulajdonképen tsak a' tőle távolabb lévő, 's a' tsendes visgálódásra legalkalmatosabb nemzetek hartzoltak is ellene, még sem lehetett a' hozzá híven maradóktól is az egyszer felderült világosság* sugárjait egészen elzárni: a' jelesebb elmék azok között is már régen tul vágynák a' vallásbéli dolgokra nézve a' hajdani idők' setétségén. Minthogy pedig a' Reformátio' idejében a' vallásbéli buzgóság az emberek legnagyobb részénéi tsak a' szolgai félelmen és a' papi hatalmon volt fundálva szükségesképen elkeltett annak a' legnagyobb, résznél enyészni, mihelyt fundamentoma lerontatott; szükségesképen kevesebb vallásosságnak kellet a* Protestánsok t • kö-