Dr. György Aranka: Evangélikus templomművészet Budapesten

A kőbányai templom

II. A kőbányai templom megtervezése gondol­kodtató feladat elé állította az építészeket, mi­után a szóbanforgó telek háromszögalakú volt és bérházat is óhajtottak rá építeni. A templom­nak minden módon a telek Martinovics-tér felé néző csúcsára kellett kerülnie. Mint említettük, a pályázaton nyolcán ver­senyeztek. Pályaterveiket a lelkészi hivatal őrzi. A pályadíjnyertes Frecska János a felső építő ipariskola tanára. Főbb épületei a mezőtúri tűz­oltólaktanya, a győri postapalota, a hódmező­vásárhelyi városi bérház, stb. Négy változatban terjesztette a bírálóbizottság elé terveit, melye­ket A, B, C és D betűkkel jelölt. A D teirv- nél egészen különszakítja a templomot és bér­házat. Mindegyikben közös a kerekded alaprajz, mely csak a C-jelű tervnél nyúlik meg kissé, elliptikusán. A külső megoldásokban találunk kis kupolákat az összekötő lépcsőházak tetején, fél­körablakokat, gazdag párkánydiszítést. Egy má­sik változaton teljesen klasszicizáló elképzelést nyújt, a templomteret óriási kupolával fedi, to­rony nincs, helyette az előcsarnok fölött kis ku­polák. Máshol megint terraszfedésű előcsarnokot ad. Stb. Kivitelre a B-jelzésű terv került, ez is mó­dosításokkal. Az egyház nem tudta megépíttet­ni a tervezett bérházat s így a magas háttér el­sikkadt. Történt változtatás a belső téren is, mert azt a tervező az úgynevezett Predigtkirche jel­legében gondolta megoldani. Ezt a megoldást, mely a szószéket az oitárasztal fölé, a templom főtengelyébe helyezi, elvetették, minthogy ez in­kább való református templomba. Szerepel a pályázati föltételek közt az is (ha­sonlóan a kelenföldihez), hogy a belmissziói tes­73

Next

/
Thumbnails
Contents