Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN
A bányai egyházkerület július 23-án, Pesten tartotta meg közgyűlését. Szeberényi János püspök megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy az elfogadott törvények sokkal inkább garantálják a protestantizmus szabadságát és jogait, mint az eddigi békekötések és törvények. Az értekezlettel kapcsolatban úgy vélekedett a közgyűlés, hogy a kerület csak egy konkrét minisztériumi előterjesztés megvitatására lenne hivatott, ennek hiányában nem tárgyalták a kérdést. Végül kineveztek egy küldöttséget, amelynek az volt a feladata, hogy az értekezleten felmerülő miniszteri javaslatokat tudassa a kerülettel, amely szükség esetén rendkívüli közgyűlésen fogja azokat megvitatni. „Szíves részvéttel" fogadták a tiszáninneni református kerület azon javaslatát, hogy a miniszteri értekezletre küldendő követek utasításában szerepeljen az autonómia védelme, de a fentiek miatt konkrét utasítást nem fogalmaztak meg a követek számára. Az iskolai és gyülekezeti kérdőívekkel kapcsolatban úgy határoztak, hogy a nyomtatás költségeit, 30 Ft-ot, a VKM-től kérik utólagosan megtéríteni. 109 A kerület passzivitása első látásra meglepőnek tűnik, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a hozzá tartozó és a kerületi közgyűlésben nagy számmal képviselt Pest megyei egyházmegye külön javaslatot fogalmazott meg az egyetemes gyűlés számára, amelyben részletesen foglalkozott a 20. törvénycikkel. Ha figyelmesen elolvassuk a törvény 3. §-át, akkor kiderül, hogy az úgy is értelmezhető, hogy a minisztérium feladata részletes törvényjavaslat kidolgozása és az egyes felekezetek véleményezik azt. A tiszáninneni kerület indítványára adott válaszból azonban kitűnt, hogy a bányai kerület is az autonómia megőrzését pártolta. Egészen különleges volt az erdélyi szász egyházkerület helyzete. Sem korábban, sem pedig a későbbiekben nem vettek részt az egyetemes közgyűlés munkájában, teljesen önálló és független tartományi egyházban (Landeskirche) éltek a szász evangélikusok. A miniszteri értekezlet és az azt megelőző egyetemes közgyűlés volt az egyetlen alkalom, amikor közösen léptek fel a másik négy kerülettel. A miniszteri értekezletre külön megfogalmazták kívánságaikat, amit német és magyar nyelven nyomtatásban is megjelentettek. A szász egyház egészen eltérő hagyományaira világított rá kérvényük tartalma. Ervelésük nem a protestánsok vallásszabadságát biztosító törvényekre, hanem a szászok számára széles önkormányzatot biztosító, II. András által 1224-ben kiadott privilégiumokra támaszkodott. Ez az önkormányzat mellett biztosította a szász lelkészek számára a tizedet is, mely a reformáció, az önálló Erdélyi Fejedelemség idején, és a Diploma Leopoldinum után is gyakori megtámadtatása ellenére érvényben maradt, s amelyet az erdélyi országgyűlés 1848. június 6-án, mint feudális járandóságot, kárpótlás nélkül eltörölt. Ervelésük szerint a szászok tizedjogát nem lehet a püspökök tizedjogához hasonlítani, mivel egyrészt ennek teljes összege a szász nemzet közvetlen egyházi és iskolai szükségleteit fedezte és lehetővé tette magas szintű EOL AGE IH.a 5;6.