Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN
iskolahálózat fenntartását, másrészt magánjogi szerződés jelleggel bír, mert a gyülekezeti lelkészek híványában minden esetben szerepel a tizedhez való jog, ezért nem tekinthető elavult, feudális privilégiumnak. Az elszegényedett és eladósodott szász lelkészek megsegítésére nem a tized visszaállítását, hanem méltányos kárpótlást igényeltek a kormánytól. Az eddig fizetett tized éves összegét tőkésítsék és annak kamatait az állam évenként fizesse ki államsegélyként a szászoknak. Elsősorban az általuk befizetett adó legyen ennek a forrása, biztosítékul pedig kapjanak állami ingatlanokat zálogba." 0 A szászok tehát ősi jogaikra és a magántulajdon szentségére hivatkoztak, megfelelő kárpótlás fejében ezzel együtt lemondtak a tizedről. Hagyományaik, helyzetük és ezért igényeik is teljesen eltértek a többi evangélikus egyház kívánságaitól. Nem tudjuk, hogy vajon ismerte-e a kormány a szászok kérvényének tartalmát, amikor 1848. augusztus 3-án Kossuth Lajos, mint pénzügyminiszter átiratban fordult a VKM-hez, hogy az erdélyi tizedfizetések ügyében sürgősen intézkedjen. Ennek megfelelően augusztus 10-én a VKM rendeletben fordult Vay Miklóshoz, az erdélyi kormányszék vezetőjéhez, hogy a szászok a nem evangélikusok által folyó évben befizetett tizedet fizessék vissza. A szász tizedjog 1848-ban már nem nemzethez, hanem helyhez kötött jog volt, így a szász területeken letelepedett román és magyar nemzetiségűeknek is fizetniük kellett, ők azonban nem részesültek ennek hasznából. Nem ismerjük a rendelet hatását, valószínűleg végrehajthatatlannak bizonyult, és biztos, hogy nem tett jót a szászok és a magyar kormány viszonyának. 1 " Az értekezlet után a VKM külön reagált a szászok felvetésére. Az erdélyi kormányszékhez intézett leiratában úgy vélekedett, hogy amíg a megígért állami támogatás folyósításának mikéntjéről nem születik megegyezés, addig a szász lelkészek a többi protestáns lelkészekhez hasonlóan - híveik adományaiból lássák el magukat. Az egyházi adók behajtásához a szászok szükség szerint állami karhatalmat is igénybe vehetnek. Több szász lelkész nem saját hívei, hanem ortodox románok lakta, egykor szász falvak által fizetett tizedből élt. A polgári államban, a más vallású románokat természetesen nem lehetett kényszeríteni a szászok egyházi adóinak befizetésére. Ezekről a lelkészekről a szász püspök gondoskodjon áthelyezéssel, nyugdíjazással vagy segéllyel, amíg az állami támogatás valósággá nem válik." 2 A szászság eltérő helyzetét tehát a minisztérium csak kis mértékben vette figyelembe. A szászok kérvényéből természetesen nem derült ki, de tudott volt, hogy a szász evangélikus egyház a leggazdagabb protestáns egyházkerület. Tudták, hogyha a többi protestáns kerülethez hasonló elvek szerint támogatja őket a kormány, akkor anyagilag 10 Az erdélyhoni ágost. Hitvallást követő szász lelkészeknek emlékirata, tizedök kármentesítését illető jogilag megállapított igényök tekintetében. Pest, 1848. EOL AGE Ill.a. 5;4. 11 MOL H 57,7/9 12 MOL H 57,4/22