Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
1. BEVEZETÉS
Bár nem célunk teológiatörténeti tanulmány megírása, mégis szükséges röviden áttekinteni, hogy milyen főbb teológiai irányzatok mutathatók ki az evangélikus egyházban. A forradalom és szabadságharc idején ugyanis az egyes résztvevők teológiai meggyőződése erősen motiválta politikai állásfoglalásukat is. 1848-49-ben nem vált élesen ketté teológiai és politikai érvelés, ezért sokszor nehéz, néhány esetben pedig lehetetlen szétválasztanunk egymástól a kettőt. Lelkészek és laikusok teológiai nyilatkozatai mögött gyakran húzódott politikai érdek, másrészről politikai tartalmú megnyilvánulások közvetlen gyökere vezethető vissza ilyen, vagy olyan teológiai meggyőződésre. A korszakot alapvetően három fő teológiai irányzat egymás mellett élése jellemezte az evangélikus egyházban. A legerőteljesebb a liberális teológia volt, amely főleg az egyház laikus vezetőit befolyásolta. Fő jellemzője, hogy a hitvallások tekintélyét elvetette, a dogmatikai és egyházi hagyományokat pedig csak akkor tartotta meg, ha a modern tudomány eredményeivel, és a „haladással" összeegyeztethetőnek tartotta. A protestantizmus lényegét a „szabad vizsgálódásban" és a haladásban fogalmazta meg. A keresztyénség dogmátlanítását akarta elérni, hogy a hit és az értelem ne kerülhessen ellentétbe. Az isteni kinyilatkoztatást nem csak a Szentírásban, hanem a természetben és a történelemben is kutatta. Hitt az emberiség, a vallás és a kultúra folytonos fejlődésében. Nagy hangsúlyt helyezett az oktatásra, nevelésre, felvilágosításra. Képviselőinek köszönhető az evangélikus iskolarendszer magas színvonala. Nem tartotta viszont fontosnak az egyházi élet hagyományos formáit, a „műveltebbek" számára elegendőnek érzett egy minden kötöttségtől mentes, etikai alapú vallásosságot. A politikai liberalizmussal leginkább az rokonította, hogy elvetett minden történeti tekintélyt, a hit és lelkiismereti kényszert pedig valamennyi vonatkozásban igyekezett elkerülni. 37 Teológiai szabadságfogalmát gyakran összemosta a szabadság tisztán emberi, politikai értelmével. Magyarországi sajátossága az volt, hogy a politikai liberalizmushoz hasonlóan a teológiai liberalizmus is összekapcsolódott a nemzeti mozgalommal. Ez érthető, hiszen a nemzet szabadságában is saját szabadságfogalmának egy megvalósulását látta. A hagyományokkal való szembefordulása könnyebbé tette képviselői számára, hogy elfogadja az 1848/49-ben beköszöntött változásokat. Különösen a liberális teológia vonatkozásában fontos, hogy különbséget tegyünk lelkészi és világi képviselői között. A világiak hajlamosabbak voltak arra, hogy a teológiai és politikai liberalizmust összemossák. A korszak liberális lelkészei, és teológusai azonban mindig határozott különbséget tettek a kettő között. Az egyháziak között Magyarországon nem terjedtek el a liberális teológiai német földön megfigyelhető szélsőségei. Nagyon jól megfigyelhető ez a korszak egyik legnagyobb hatású igehirdetőjének, a pesti magyar egyház lelkészének, Székács Józsefnek 1848 Pünkösdjén (június 17.) tartott igehirdetésében. 38 l.Kor. 3,17-et idézi, hogy a Lélek munkáját bemutassa: „Ahol az Úrnak lelke, ott szabadság van." Ezek után azonban " Die Religion in Geschichte und Gegenwart (továbbiakban: RGG) IV., Tübingen 1960. 351-353. p. 11 Evangélikus Országos Levéltár (továbbiakban: EOL) Székács hagyaték, Fase. 2.
