Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

1. BEVEZETÉS

ben nagyon hasonlított a vármegyei közgyűlések forgatókönyvéhez. Azt is megemlíthetjük, hogy az egyházmegyék és egyházkerületek között egyházpolitikai kérdésekben éppen úgy folyt közvetlen levelezés, mint a vármegyék közt a különböző országos politikai problémákról.

31 Az egyházfegyelem - szemben a többségi római katolikus egyházzal - az evangélikus egyházkormányzat valamennyi szintjén viszonylag laza volt. Ahogyan az egyetemes egyház sokszor nem tudta érvényesíteni akaratát a kerületekkel szemben, úgy a kerületeknek sem voltak megfelelő eszközei arra, hogy döntéseit végrehajtsa. Az egyházmegye, és az esperesek is gyakran tehetetlenek voltak egy-egy hatalmával visszaélő gyülekezeti felügyelő, vagy egyházközsége bizalmát bíró, de egyházi felsőbbségével szembehelyezkedő lelkészekkel szemben. Az evangélikus egyház helyzetét az állammal szemben a teljes anyagi, önkormányzati, bíráskodási és iskolai autonómia jellemezte. Az uralkodó csak korlátozott felügyeletet gyakorolt az egyház felett a Helytartótanács, illetve 1848-49-ben a Vallási és Közoktatási Minisztérium közvetítésével. Ezt az autonómiát a bécsi és linzi békekötések alapján 1608-ban és 1647-ben szentesített törvények biztosították.

32 Az uralkodó „legfelsőbb felügyeleti joga" elég tág körű meghatalmazás volt, ezért időről időre fellángoltak a viták értelmezése felől. A gyakorlatban ez 1848 előtt nem jelentett durva beavatkozást az evangélikus egyház életébe, de 1849 után, az abszolutizmus idején, erre a jogra hivatkozva törölték el az autonómiát, és gyakoroltak közvetlen állami ellenőrzést. Az autonómiát a korabeli liberális egyházi közvélemény a protestantizmus lényegének, és legfőbb kincsének tekintette. Az egyház szabadon szabhatta meg belső rendjét és közigazgatását, azonban a végrehajtáshoz nem kapott állami segítséget, és ez a fent már említett egyházfegyelmi nehézségekhez vezetett. Anyagi eszközei felett is szabadon rendelkezett, alapítványait saját belső szabályai szerint használhatta fel. A külföldről érkező pénzügyi, vagy más anyagi segélyek felhasználása, elfogadása azonban időtől-időre akadályokba ütközött. A napóleoni háborúk idején előfordult, hogy a brit bibliamisszió által küldött bibliákat a határon lefoglalták. II. József évtizedét leszámítva, iskolái vezetésében is teljes szabadságot élvezett az egyház. Ugyan a felvilágosult abszolutizmus kora óta az állam folyamatosan törekedett különböző szinteken az iskolaügy egységes, állami szabályozására, a protestánsok ez alól folyamatosan és sikerrel vonták ki magukat. Már az 1777-es Ratio Educationis-t sem sikerült hivatalosan bevezetni az evangélikus iskolákban, a gyakorlatban azonban alkalmazták előremutató rendelkezéseit.

33 Az evangélikus nevelési rendszer ezzel együtt példa értékű volt, és általánosságban magasabb színvonalú, mint az államilag támogatott katolikus. Ennek oka a peregrináció révén a nyugattal fennálló állandó kapcsolaton kívül az volt, hogy a racionalizmus és liberalizmus hatására maga az egyház is nagyon fontosnak tartotta a színvonalas és korszerű nevelést, és ennek érdekében hajlandó volt komoly anyagi áldozatokat is hozni. Az anyagi áldoza" EOL Jegyzőkönyvek n Zoványi Jenő Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Levéltár, Bp. 1977.59-60,372. p. (továbbiakban: Zoványi) " Ember Győző (szertk.): Magyarország története 4/2, 1144. p.