Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

6. MEGTORLÁS AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN

lése az egész egyházi életre kihatott, és országos visszhangja volt. A püspökök elmozdítása, és bíróság elé állítása tudatos lépés volt, nem pedig egy-egy „véletlen" feljelentés következménye. A szabadságharc leverését követően Szeberényi János bányai, Haubner Máté dunántúli, majd 1852-ben Pákh Mihály tiszai püspököt állították hadbíróság elé. Stromszky Sámuel dunáninneni püspök a hadbírósági tárgyalást ugyan elkerülte, de őt is elmozdították püspöki tisztségéből, így az egyház irányítását teljes egészében a kormány alttal kijelölt adminisztrátorok végezték 1849 után. Az alábbiakban a három, bíróság előtt meghurcolt evangélikus püspök szabadságharc utáni sorsát szeretnénk röviden bemutatni. Haubner Máté dunántúli püspök sorsa korán beteljesedett. Windischgrätz csapatai nem sokkal már idézett körlevelének megjelenése után, 1848 decemberében foglalták el Győrt. 1849. januárjában még tisztének megfelelően Windischgrätz rendeletéhez ír körlevelet a gyülekezetekhez. Ez a levele egyáltalán nem ismert, ezért véleményem szerint tanulságos idézni: egyházkerületi lelkésztársaimnak evangeliomszerű lelkülete eránt mellyel hivatalos állásuk kötelezéseit önként is felfogni tudják, oly bizodalommal viseltetem, hogy a Császári hadsereg főparancsnokságától kihirdetés végett hozzám küldött és másolatban ide kapcsolt rendelést külön magyarázatokkal, jegyzetekkel, fölszólításokkal kísérni fölöslegesnek tartom." A császári sereg által megszállt Győrben székelő püspök nem tehette meg azt, hogy nem küldi tovább a parancsnokság rendeletét, de a kommentár mellőzésével igyekezett magát tartalmától minél inkább távol tartani. A következőkben azonban mégis adott némi útmutatást lelkészeinek, hogy milyen magatartást tanúsítsanak az új „rendszerben": E rendeletben igen jól ki van mondva, hogy mi szerint nékünk, a Krisztus Jézus szellemi javai sáfárlóinak pusztán politikai irányok ingatagságaitól elvonulva legmagasztosabb feladásunk férfias képességgel felkarolni az Istenségnek örökké szent igazságait és az emberiségnek soha el nem idegeníthető logait

..." (kiemelések tőlem: KB)

367 Haubner tehát a politikától való visszavonulásra biztatta lelkészeit abban a helyzetben, amit evangélikus lelkészként és püspökként nem helyeselhetett. A „passzív ellenállásként" ismert, az egész nemzetet meghatározó 1849 utáni politika egyházi megfogalmazását fedezhetjük fel ebben a körlevélben. Ezen felül Haubner hitet tett korábbi meggyőződése mellett, amelyet decemberi, már idézett püspöki körlevelében fogalmazott meg, amikor az „emberiség szent jogainak" védelmére hívta fel lelkészeit. 1849 január végén Haubnert korábbi magatartása miatt letartóztatták, és Pozsonyban fogságba vetették. Többen próbáltak érte személyesen Windischgratznél is közbenjárni. 1849 február 10-én a győri egyházmegye küldöttsége érkezett Budára, hogy püspökük számára kegyelmet eszközöljenek ki. Windischgrätz fogadta is a küldöttséget, és megígérte, hogy ha egy mód van rá, Haubnert szabadon engedi. Zichy Félix császári biztos azonban jóval keményebben lépett fel, amikor Perlaky Dávid esperes kijelentette, hogy a Haubner elleni fő vádat jelentő decemberi püspöki körlevélben semmi elítélendő nincs. Zichy véleménye szerint annak a körle567 A Felső-dörgicsei egyházközség 1847-1865 évi protokollum kötetéből, helyben.