Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

1. BEVEZETÉS

Az Országgyűlés elé terjesztett uralkodói javaslat lényegében a türelmi rendelet megerősítését akarta törvénybe iktatni. Bár a javaslat felett nagy viták voltak, már az ország hangulatának változását mutatta, hogy a törvényjavaslat mellett katolikus főrendek is, mint pl. Batthyány Alajos és Széchenyi Ferenc is felszólaltak, illetve a végső szavazásnál a türelmi rendelet ellen folyamatosan tiltakozó katolikus püspöki kar két tagja is megszavazta azt.

13 Az 1791/26. tc. 1844-ig, illetve fő elveiben 1848-ig szabályozta a protestánsok helyzetét Magyarországon. Eltörölte a linzi békekötés után született, protestánsokra nézve hátrányos törvényeket. A türelmi rendeletben lefektetett jogokon túl biztosította a protestánsok egyházi és iskolai autonómiához, önkormányzathoz való jogát, amely felett a király csak a pontosabban körül nem írt, legfőbb felügyelet jogát gyakorolta. Előremutató volt az a rendelkezése is, hogy a protestánsok házassági pereit kivette a katolikus egyház joghatósága alól, és külön protestáns házassági bíróságok felállítását rendelte el. A vegyes házasságokban született gyermekek vallását a türelmi rendelet szerint szabályozta.

14 Később sok visszaélésre adott alkalmat, hogy a törvény a protestáns vallásra való áttérést korlátozta és királyi engedélyhez kötötte. A vegyes házasságok pereit a szentszékek elé utalta, ami egyoldalúan kiszolgáltatta a protestáns házasfelet a katolikus bíróságoknak. Nem lépett életbe Horvátországban, ahol továbbra is a II. József előtti kor szabályai maradtak érvényben és a horvátországi evangélikusok eltűnéséhez vezetett. A II. József által eltörölt cenzúra újbóli bevezetése a fellendülő protestáns irodalmi életre vetett árnyékot. A jozefinizmus türelmes protestáns egyházpolitikáját törvényesítő 1791/26. tc. tehát nem teremtett vallásegyenlőséget a protestáns egyházak számára, hanem ún. bevett vallássá (religio recepta) tette az evangélikus és református egyházat. Ez azt jelentette, hogy a meghatározott törvényes korlátok között, viszonylag szabadon élhettek a protestánsok, de a katolikus egyház továbbra is megőrizte kiemelt, uralkodó (religio praedominans) jellegét. Ez nemcsak különböző jogi előnyöket, és az állam kormányzásába való beleszólást (pl. a katolikus főpapok és szerzetesrendek vezetőinek főrendiházi tagsága révén) jelentett, hanem részint a hatalmas földbirtokok, részint a jezsuita, majd a szemlélődő rendek feloszlatása révén keletkezett állami alapok (tanulmányi-, illetve vallási alap) segítségével élvezett óriási vagyoni különbséget kihasználva, jóval hatékonyabb egyházi infrastruktúra működtetését tette lehetővé. A protestánsok szempontjából ezen a helyzeten az sem változtatott, hogy a katolikus egyházon belül tovább éreztette hatását a jozefinizmus egyházpolitikája, és nem állt helyre a katolikus egyház államtól való függetlensége.

15 II. Lipót a törvényben kimondott autonómiát ténylegesen is igyekezett biztosítani a protestánsok számára, amikor az evangélikusoknak és reformátusoknak megengedte országos zsinat összehívását, amely elsősorban az egyházszervezet meg13 Uo. 558. p. 14 Bucsay 175-176. p. 15 Szántó Konrád: A katolikus egyház története II. Bp. 1985. 398-400. p.