Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - VII. Jézus Krisztus

zsidók Jézus korában olyan „felkent" királyt, ill. politikai vezért vártak, aki a római szolgaság alatt nyögő népet felszabadítja dicsőséges uralomra a világ felett. Ez azonban csak részben helytálló. A messiási remény ti. nagyon sokrétű és sokszínű volt. Pl. a Jézus-korabeli ún. qumráni esszénus gyülekezet újabban felfedezett irataiban két messiásról van szó : egyik a „politikai" vezér, a másik a felkent főpap. Ezért is helytelen a messiási reményt leegyszerűsíteni a politikai rabságból felszabadító vezérre. A messiási remény eszkatologikus-apokaliptikus váradalmakkal társult, ill. jelentékeny részben ilyeneket vett fel magába. A másik mozzanat, amelyet hangsúlyozottan ki kell emelnünk : az evangéliumokban Jézus szavaként nem fordul elő sem a héber „másiach", sem annak görög megfelelője, a „christos". Más szóval : az evangéliumokban (Jn 4,25 kivételével) Jézus nem mondja magát „messiásnak" és nem lép fel a zsidó írástudományban, ill. népi váradalmakban kialakult messiási igénnyel. Ezt sokszor értelmezték úgy, hogy Jézus nem akart politikai értelemben vett messiás lenni, és hogy minden félreértést elkerüljön, nem is használta a messiás szót, sőt tiltotta tanítványait a messiási igény meghirdetésétől - bár messiásnak tudta magát (vö. Mát 16,20). Noha ebben a feltevésben van is igazság, az mégsem oldja meg Jézus messiás-voltának kérdését. Nem lehet szó arról sem, hogy Jézus mintegy átformálta volna a messiási reményt és a közkeletű politikai messiási váradalmak helyébe más messiási reményt, igényt állított volna. e) Már említettük, hogy Jézusról hallgatói meg voltak győződve: bár az írástudókra emlékeztetően tanított - ezért rabbinak (magyarul tanítónak, régi magyarsággal mesternek) szólították mégis nem írástudóként, hanem „isteni felhatalmazással" tanított (Mát 7,29). Ezt mindenütt megerősítik az evangéliumok. Jézus nem rabbiként az ószövetségi törvényt értelmezi, magyarázza és alkalmazza a jelen gyakorlat számára. A törvény egészét, annak érvényes tartalmát foglalja össze a „nagy parancsolatban" : „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes 55