Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.
Előszó helyett - IX. Néhány vázlatos mozzanat az egyháztörténetből
de még nem gyűjteményt alkotó iratokból válogatta össze „kánonát", amelybe Lukács evangéliumát és Pál apostol leveleit (az ún. pásztori levelek nélkül) vette fel. Kb. 150-180 táján a négy evangéliumból, Pál apostol leveleiből, az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvből, továbbá az ún. katolikus levelekből álló gyűjtemény mint „kánon", azaz zsinórmértékül szolgáló iratok gyűjteménye általában használatban volt a gyülekezetekben, a római birodalom keleti felében éppen úgy, mint nyugaton. Egyes iratok használata, mint például a Zsidókhoz írt levél, Jakab és Péter 2. levele körül volt bizonytalanság, egyes gyülekezetek pedig az istentiszteletben használtak még néhány más iratot is. Ez a bizonytalanság még eltartott egy darabig, a 3-4. században felújult az Apokalipszis körül is, de a kánon lényegileg egyértelműen volt meg mindenütt a gyülekezetekben. A „hitvallás", azaz „regula fidei" is a 2. század második felében kapta meg alapformáját. Legrégibb alakja az ún. „római keresztelési hitvallás" (azaz a római gyülekezetben a kereszteléskor használt hitvallás) formájában maradt ránk. Belőle alakult ki a ma is használt „Apostoli Hitvallás" vagy „Hiszekegy". Később, az egyházban támadt hitviták idején kialakultak más hitvallások is, amelyek a vitatott tantételeknél a helyes, ún. „ortodox" tanítás rögzítésére szolgáltak. Ilyen az ún. niceai (pontosabban : „niceai-konstantinápolyi") és az ún. Athanasiusi hitvallás. 2. A keresztyénség történetében az első három századot az üldözések korának szokták mondani. Néró, a vérszomjas római császár idején szenvedett vértanúságot Rómában Péter és Pál apostol (kb. 64-ben). Mellettük névtelen maradt az üldözések sok ezer áldozata. A római hatóságok számára eleinte Trajanus (98-117) császár rendelkezése volt az irányadó, amely szerint csak feljelentésre kellett a hatóságoknak eljárni a keresztyének ellen. Mikor azonban az istenített császárok kultusza államvallássá lett, egyre nehezebbé vált a gyülekezetek és az egyes keresztyének helyzete. A 3. század közepe táján kezdték megkövetelni az alattvalóktól, hogy polgári hűségüket a császár „géniusza" előtt be69