Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - IX. Néhány vázlatos mozzanat az egyháztörténetből

IX. NÉHÁNY VÁZLATOS MOZZANAT AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL 1. Már az első gyülekezetekben is akadtak „tévtanítók". Ettől fogva állandó veszély volt, hogy pogány vallásosság és pogány szellemi áramlatok eltorzítják a kegyességet és életfolytatást, valamint a gondolkodást és tanítást. Ezekkel a bajokkal csak jól szervezett, egységes gyülekezetek tudnak szembeszállni. így alakult ki az a gyülekezeti rend, amelynek élén „püspök" (görögül „episkopos", tulajdonképpen a. m. „felvigyázó") állott: nem az ószövetségi papság utódjaként, hanem az újszövetségi apostoli szolgálatból adódó, kézrátétellel továbbadott megbízatásként. A 2. század elejére a gyülekezetekben már rendszerint egy püspök őrködött a gyülekezet egységén és hitén. Az apostolok és munkatársaik által alapított gyülekezetek - amelyekben a gyülekezeti szolgálat az alapítóktól folyamatosnak számított - hamarosan különleges tekintélyre tettek szert anélkül azonban, hogy egyik vagy másik püspöknek - pl. a rómainak - még a gyülekezeten túlmenő „közegyházi" tekintélye és szerepe lett volna. A gyülekezetek hithűségének az oltalmazására alakult ki a 2. század közepe után két egyre jelentősebbé váló tényező : az újszövetségi kánonba foglalt szent iratok gyűjteménye és a „hitvallás" (latinul: „regula fidei"). Az ószövetségi iratok gyűjteményét mint már említettük - a gyülekezetek szentírásként vették át a zsidóságtól. Mellette az újszövetségi kánon kialakulásának a nyomai a 2. század első felére mennek vissza. 130 táján Markion, egy később „eretneknek" minősült tanító a gyülekezetekben használt, 68