Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - VIII. Az apostoli kereszténység

egész emberi nemünket: elszakadtunk Istentől, önmagunkat akarjuk érvényesíteni vele szemben és így hadakozunk ellene. Ez az önmagunkat Istennel szemben érvényesítő „ó-ember" - Pál apostol ezt nevezi ószövetségi megjelöléssel „sarx"-nak* - csak a Jézus által eszközölt megváltásban nyeri el Isten „igazságát" és Isten állandóan rajtunk munkálkodó Szentlelke által válik „új teremtménnyé" (2Kor 5,17), amikor „nem magunknak élünk, hanem annak, aki érettünk meghalt és feltámadott" (2Kor 5,15). így teremjük „a Lélek gyümölcseit" (Gal 5,22) és élünk szeretetben megújhodott új életet. így vagyunk „Isten gyermekei" (Róm 8,14-17), így ismerjük fel, hogy Isten minden ellenkező látszat sorscsapások, természeti és történeti katasztrófák, látszólagos igazságtalanságok - ellenére is „szeretet" (ÍJán 4,16)**. Az evangéliumnak ez az értelmezése, ahogyan azt elsősorban Pál apostol fejtette ki sokszínűen leveleiben - de ahogyan az az evangéliumokban, különösen hallhatóan János evangéliumában is megszólal - Jézus evangéliumának döntő érvényű értelmezése. Az egyház évszázados, sok viszontagsággal teli történetében sokszor elferdült és elhomályosult. De az egyház történetének döntő fordulataiban, így főként a reformációban elpusztíthatatlan és mindig újra figyelmeztető, intő erővel újból föltört és érvényesülést biztosított magának. * A görög „sarx" (héber „bászár") tulajdonképpen annyi mint „hús", szokványos magyar fordítása megtévesztően „test". Megtévesztő a fordítás, mert a „sarx" nem az Isten teremtéséből kikerült testi állapotot jelöli meg, hanem sajátos páli szóhasználattal ennek a bűn által deformált ténylegességét. ** A „szeretet" (az újszövetségi görög szóval: „agapé") azonban nem érzelmi aktus, a spontán erővel feltörő, érzelmi és akarati világunkat elárasztó indulat, amely végső sorban szintén önzésünkben gyökerezik és önzésünket szolgálja, és mint ilyen „önszeretet" (görög szóval „erós"). Az újszövetségi értelemben vett szeretet („agapé") a felebarát javát szolgáló cselekedet, „samaritánusi szeretet", amely a „tékozló fiút", ill. a „testvért" akkor is befogadja és segíti, ha vétkezett ellene: megsegíti a másikat akkor is, ha elesetten, betegen és nyomorultul fekszik az élet útjának porában, és ha segítő cselekedetéért nem várhat jutalmat, ellenszolgáltatást. 65