Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - VII. Jézus Krisztus

feltámadás híre, az arról való személyes meggyőződés és az első tanúk meggyőző tanúságtétele kovácsolta össze az első gyülekezetté. Ez ebben a meggyőződésben élt : Isten a halott Jézust azért hívta elő a sírból, hogy benne teljesítse be az ószövetségi ígéreteket, ilyen értelemben téve őt „Úrrá és Krisztussá". Ezt a meggyőződést az első gyülekezet nem emberi megbizonyosodásnak tekintette, hanem teljes hittel meg volt győződve arról, hogy ez a hit Isten Lelkének - a Szentléleknek - adományából jött létre, tehát magának az Istennek a műve volt. Amilyen alapvető ténye a keresztyén egyháznak Jézus feltámadása, éppen olyan alapvető minden gyülekezet és vele az egyház, de az egyes keresztyén személyes hite számára is az a hitbeli meggyőződés, hogy az egyház és a gyülekezet, de az egyéni keresztyén hit is a Szentlélek munkájából él, erősödik és gyarapszik. Ez más szóval kettőt jelent : Egyéni hitünk - ha túljutott az átöröklött megszokásban gyökerező és a megszokásban álló „vallásosságon" - Isten rajtunk végzett munkájából, vagyis a Szentlélek ajándékából él. Ugyanúgy a gyülekezet és az egész egyház is: egyik sem vallásosság ápolására tömörült emberek egyesülése vagy egyesülete, hanem Isten állandó munkájának, a Szentlélek szakadatlan hitet ébresztő, kételkedésben a hitet erősítő, hitben megtartó szolgálatának gyümölcse. A Szentlélek művét igen sokszor hirtelen megtérésekben, sőt a keresztyén kegyesség „ébredésének" sajátos formáiban vélték felismerhetni, sőt arra próbálták korlátozni. Noha „ébredések" sokszor előfordultak és előfordulnak, és a meglepő megtérések közt ott találjuk pl. Augustinus, Luther vagy a Wesley testvérek megtérését is, mégsem szabad megfeledkeznünk a Szentlélek csendes és folyamatos munkájáról, mely látszatos események és jelenségek nélkül folyamatosan térít meg, épít hitet és hitből fakadó „új életet". 60