Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - VI. A Szentírás

rancsolatot. További kiemelkedő iratok az Ószövetségben: a Zsoltárok könyve, jórészt vallásos költemények és istentiszteleti énekek gyűjteménye. A „Zsoltárok könyve" a keresztyén gyülekezetben is az egyik legfontosabb imádságos könyv lett. Szenczi Molnár Albert fordításában pedig a zsoltárok lettek mindmáig a magyar református egyház alapvető énekgyűjteményévé. Végül nem kevésbé kiemelkedő jelentőségűek az Ószövetségben az ún. prófétai iratok: Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel könyvei, továbbá az ún. „kispróféták" (Hóseás, Ámósz, Zakariás stb.) könyvei. Az Ószövetségi iratok gyűjteménye lényegileg már a Kr. e. 2. században lezárult (az ún. kánon, azaz zsinórmértékül szolgáló iratok gyűjteménye). Az akkor már jórészt több száz éves iratokat a zsidóság hihetetlen gondossággal őrizte azokban a századokban is, amikor az írás még kevéssé volt elterjedve, és a „könyvek" (főként irattekercsek alakjában) csak egyedi (kézi) másolatok révén terjedhettek el. Az 1947 óta ismeretessé lett ún. Holt-tengeri leletek („Quumráni tekercsek") világosan tanúsítják, hogy pl. Ézsaiás próféta könyvének szövege lényegi romlás nélkül öröklődött át évszázadokon keresztül. Az Ószövetséget a görögül beszélő egyház abban az alakban vette át, ahogyan azt a görögül beszélő zsidóság az ún. Septuaginta formájában használta. A nyugati egyházban a görög biblia latin fordítása, az ún. „Vulgata" (Ő- és Újszövetség együtt) terjedt el: ezt ismerte el egyedül hiteles Szentírásnak az ún. tridenti zsinat (1545-1563). Az Ószövetség említett görög fordítását azonban a palesztinai zsidóság a 2. század elején elvetette. A palesztinai zsidóság által kb. az 1. század végén véglegesen lezárt kánont vették át a 16. században a reformáció egyházai. A Vulgátában foglalt többletet mondjuk „apokrif' (azaz elrejtett, a gyülekezetben nem használt) iratoknak. Róluk mondotta Luther, hogy célszerű ugyan olvasni őket, de nyilvános istentiszteleti használatra nem alkalmasak. Ezért nem is szolgálhatnak „normaként", azaz hit és élet szabályozóiként az evangélikus egyházban. 41