Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - II. Isten

nak, mint minden a világban, akkor felvetődik a kérdés : hol van e szépség maradandó forrása, hol van annak eredője, amely nincs alávetve a mulandóságnak és megszakítatlan láncolatban folyvást újra tudja azt létesíteni? 4. Mindezek nagyon vázlatos és a tudományos szakszerűséget nélkülöző gondolatok - ezt hangsúlyozni kell. Nem akarnak „istenbizonyítékok" lenni, hiszen, mint mondottuk, logikailag ilyenek nem is lehetségesek. De ezek a megfigyelések mégis szükségszerűen odavezetnek bennünket az istenkérdéshez, amelyet tehát sem a gondolkodás, sem egész emberi egzisztenciánk nem tud elkerülni. Az elmondottak alapján vonjuk le a legfontosabb következtetéseket. Az a hosszú évszázadokon, sőt évezredeken keresztül „elgondolt" és „bizonyított" „isten" vagy „istenség" (filozófiai kifejezéssel különféle megjelölésekkel pl. a „primum movens"), amely ott élt az ókori és nyugati emberiség gondolatvilágában, nem létezik. Nem létezik egyfelől az a „transcendentia" (túlvilágiság), amely a világmindenséget önmagában nyugvó, zárt és lezárt rendszernek gondolta úgy, hogy rajta „túl" létezhetnék valami. De nem létezik az az „immanencia" (e világon belüliség) sem, amelyet úgy járna át az isteni valóság, hogy azt éltetné (filozófiai kifejezéssel : pantheismus). De menjünk tovább: az elmondottakat helytelen volna úgy értenünk, hogy tehát „nincs isten". Ellenkezőleg, az ember nem tud „isten" nélkül élni. Embereknek, de emberi közösségeknek is mindig van „istene" - sokszor anélkül, hogy azt tudnák vagy hozzá tudatosan igazodnának. Ugyanígy van az embernek és az emberi közösségnek „vallása" is. Ez pontosabban azt jelenti; mivel minden ember bele van ágyazva származása és az időfolyamat egy bizonyos pontjához való kötöttsége révén a tér és idő egy-egy pontjába, és ezáltal önkényesen meg nem változtatható adottságok közt él, ezek az adottságok relativitásuk és halandó embervoltunk következtében azt a veszélyt rejtik magukban, 14