Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - II. Isten

hogy abszolútakká válnak. De mihelyt e relativitásokat vagy azok valamelyikét abszolútnak fogjuk fel vagy egyenesen abszolúttá tesszük, azok „istenünkké" válnak - mert hiszen relativitásunkban az istenség az „abszolútum", amely céllá lesz és engedelmességet, ill. ilyen viszonyulást követel. Ez áll a primitív vallásokra is meg a sokistenhívő (politeisztikus) vallásokra is. De a szekularizált „isten"-hit kialakul ott is, ahol a „felvilágosult" gondolkodás kiöli a primitív vagy keresztyén istenhitet. Ezért mondták régebben, hogy valakinek lehet a pénz, vagy a föld stb. az istene. Manapság ugyanígy „hihet" valaki a „jólétben", az „életszínvonalban", a „szebb jövőben", a „társadalmi haladásban", a „jóléti társadalomban" vagy más ideológiák célkitűzéseiben. Ezek is mind a keresztyén vallás „utáni" világ szekularizált gondolkodásában is az embert megkötő istenekké válhatnak éppen úgy, mint ahogyan a modern ateista gondolkodás is kitermeli a saját új „vallásait". A felvilágosult szekularizált istenfogalmak közt nagyon is ismert közhelyet foglalnak el a „sors" vagy a „végzet" vagy a „szerencse". Ezek süllyednek le a babona világába, mikor valaki a „kabalájában" vagy hasonlóban hisz. 5. Az elmondottak tanúsítják, hogy az istenkérdés hozzátartozik emberlétünkhöz. Emberi egzisztenciánk alapvető kérdése, hogy megtaláljuk az istenkérdésre a helyes feleletet, vagy még inkább helyesen tudjunk viszonyulni az „istenséghez". Szándékosan használom ezt az elvont kifejezést. Mert ha az elmondottak alapján újból feltesszük a kérdést, hogy van-e „Isten", akkor dialektikus paradoxiával úgy válaszolhatunk: „Isten" úgy van (létezik), hogy „nincs" és úgy „nincs", hogy „van". A kettő összetartozik: Istenről a „létezést" nem mondhatjuk ki, mert csak olyasmi „létezhetik", ami világunk valósága. De Istent nem is tagadhatjuk, nem mondhatjuk, hogy „nincs", mert tagadni is csak olyasmit lehet, ami a világvalóság körébe tartozik. Sem azt, hogy „van", sem azt, hogy „nincs" nem mondhatjuk ki különkülön, de az istenkérdés paradoxiája, hogy a létezést és nem-léte15