Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - II. Isten

közé a kérdések közé tartozik, amelyekre nem sikerült egyértelmű és általánosan elfogadható feleletet adni. Ezért él a legtöbb ember „pragmatikusan", azaz adottnak fogja fel saját életét úgy, ahogy van ; igyekszik azt a maga számára elfogadhatóan alakítani ; igazolni azt, ahogyan él, és a többivel nem törődik. Ugyanilyen „pragmatizmussal" nézzük népünk és a népek életét, ha elfogadjuk olyannak, amilyen, és lemondunk annak értelméről. Mégsem nyugodhatunk bele az ilyen „pragmatizmusba", vagyis abba a gondolkodásba, amely megáll annál, ami a keze ügyébe esik, és megelégszik az életkörülmények lehető célszerű alakításával, lemondva arról, hogy az emberi élet és a népek történetének értelmét keresse. Ekkor adódik a következő megfontolás. Ha mi, emberek, értelmet tudunk adni a rendelkezésünk alá került természeti világnak, főként emberi célok szolgálatába állítjuk bizonyos növény- és állatfajok életét, akkor vajon nincs-e valamely felettünk álló és velünk rendelkező hatalom, amely értelmet ad és tud adni az emberi létnek, az egyesek életének éppen úgy, mint közösségeknek. Ha idáig jutunk gondolkodásunkban, akkor hamarosan észrevesszük, hogy az istenkérdés előtt állunk. Mert hiszen milyen az emberi életek és népek fölött, sőt az egész emberiség fölött álló és vele rendelkező hatalom lehetne az - ha nem az Isten. Csak ilyen szuverén „hatalom" az, amely egyeseket és közösségeket létre és életre hív, a térnek és időnek valamely pontjára állít, életet ajándékoz és el is veszi. 3. Ugyanígy állít az istenkérdés elé a természet világa, ha a pragmatikus szemlélet elégtelensége kiderül. A természeti világ és vele a világmindenség életében az okság elve érvényesül. A jelenségeknek megvan az oka, és az okot akkor is feltételezzük, ha - egyelőre ismereteink fogyatékossága miatt - nem ismerjük. Ebből adódott az a különféle változatokkal ismételten kifejtett „isten-bizonyíték" : ahogy mindennek megvan a világban az oka (ahogyan pl. az óraszerkezet mögött ott van annak készítője, az órás), úgy a világvalóságnak is kell, hogy legyen „végső oka", „alkotója", és ez az Isten. De egyfelől az okság elve a világon 11