Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Szellemi virágzás, nehezedő körülmények (1924-1952)

1933-ban a tantestület megtárgyalta az 1924. évi középiskolai törvény módosításáról szóló törvényjavaslat-tervezetet. A tantestület helyeselte a latin nyelvnek a reáliskolákba való bevezetését, mert „a latin nyelvnek a reáliskola alsó osztályába való bevezetése a francia nyelv tanulásának veti meg az alapját és egyszersmind a reáliskolai végzettség szélesebb körű értékelésére és jogosítására is reményt nyújt. Minthogy az eddiginél tágabb körű szerepet fog nyerni, remélni lehet, hogy az óraszám megállapításában a többi tantárgyak, melyek az ész, a jellem és a tehetség kiképzésében egyenlőrangúan fontosak, vele szemben rövidséget nem fognak szenvedni... A pályaválasztást kitolja oly korba, melyben a tanulók hajlama és képessége nyilvánvalóvá és tárgyilagosan megállapíthatóvá válik". Nem helyeslik azt az elképzelést, hogy a kisebb vidéki gimnáziumokban ismét csak alsó négy osztály legyen, ehelyett az úgynevezett feles gimnáziumi rendszert ajánlják, vagyis az egyik évben csak az I., III., V., VII. osztályban, a következő évben pedig a II., IV., VI. és VIII. osztályban folyjon tanítás. így a kétévenként meginduló első osztályban elegendő tanuló gyűlne össze, a vidék nem vesztené el a teljes középiskoláját, és a rendszer gazdaságilag is takarékos lenne. Az 1935. évi XI. törvénycikk végül is megteremtette az egységes középiskolát, a gimnáziumot. Mikola Sándor, aki akkor igazgatója volt az iskolának, örömmel üdvözli ezt a lépést, mint ami belső szerves fejlődés eredménye. Bemutatja, hogy az 1924. évi törvény életbe léptetése után a legnépszerűbb iskola a reálgimnázium volt, és ehhez idomult a reáliskola, amikor bevezette a latin nyelv tanítását, de a gimnázium is, azzal, hogy a göröggel párhuzamosan a modern nyelv tanítását is lehetővé tette. Megállapítja, hogy „Raffay Sándor püspökünk volt az első, aki észrevette, hogy a sok változás a középiskolát eredeti jellegéből teljesen kiforgatta és aki felismerte, hogy az egységes középiskola megteremtésének ideje eljött. Minden egyes alkalommal azok előtt is, akik közelebb állottak hozzá, és szélesebb körű testületek előtt is folyton hangoztatta azt a véleményét, hogy