Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

ron Balatonalmádiban táboroztak, ősszel csónakkirándulást tettek, majd 1913 novemberében a díszteremben ünnepélyt rendeztek. Céljuk volt „a baráti érzést, az összetartozás tudatát a fiúkba oltani, beléjük nevelni az önzetlen gondolkodást, a becsületes megbízható jellemet. Kirándulásainkon megismertettük a természet szépségeit, önállóságra szoktattuk, edzettük a fiúkat (húsvétkor 5 napig magunkra voltunk utalva); magunk főztünk, sátrat vertünk, első segítséget nyújtottunk, morsejelzest, térképolvasást tanultunk". Milyen volt a vallási nevelés? Megkülönböztethető a direkt és indirekt vallási nevelés. Direkt hatások érték a tanulókat abban, hogy minden tanítási nap imával kezdődött és imával végződött, hogy rendszeresen volt hittanóra (a más vallásúaknak saját hitoktatójuk tartotta), hogy az énekórákon egyházi énekeket is tanultak, hogy évente egyszer közös úrvacsoravétel volt, előtte „elcsendesedéssel", hogy a nagyobb ünnepélyek előtt istentisztelet volt a templomban, hogy a hónap első vasárnapján minden evangélikus tanuló a fasori templomban saját hitoktatója prédikációját hallgatta, hogy az iskolában működött a kifejezetten egyházi karitatív célú Gyámintézet, hogy a nagy egyházi ünnepeken tanítási szünet volt, hogy az evangélikus történelem nagyjairól és nagy eseményeiről, kiemelkedően a reformáció évfordulójáról mindig megemlékeztek. 1917. október 31-én a háború pusztításai közepette, a reformáció 400 éves jubileumán Bereczky Sándor ünnepi beszédeben m^iogalmazta az evangélikus gondolatvilág főbb jellemzőit: „A keresztény vallás az istenfiusag vallása... Az Isten iránti