Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

A főgimnázium kialakulása (1854 — 1873)

színűleg az iskola jó hírével van összefüggésben, de a teljes főgimnázium kialakulása, valamint az iskola nyilvánossági jogának 1863-ban történt deklarálása is szerepet játszhatott ebben. A legnagyobb arányú az izraeliták számának növekedése, hiszen a kiegyezéstől kezdve többen vannak, mint az evangélikusok. Ebben az előző korszakban tárgyaltakon kívül újabb jelenségek is felismerhetők. Az 1867. évi XVII. törvénycikk kimondja, hogy „az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosíttattaknak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás, vagy rendelet ezennel megszüntettetik". Az integrálódásnak ezzel minden jogi akadálya megszűnt, és a kibontakozó kapitalista viszonyok, amelyek a fővárost elsősorban érintették, a zsidóság számára lehetővé tették, hogy eddigi speciális ismereteit (nyelvtudás, külföldi tanulmányok, sajátos szakmák ismerete, pénzügyi és kereskedelmi szakmákban való jártasság) most közérdekűén kamatoztassa, így a zsidóság számaránya a fővárosban gyorsan nőtt, 1870-ben számuk 44890, a főváros lakosságának 16,6%-a. Megfelelő szintű iskolájuk ekkor sem volt, így érhető, hogy gyermekeiket igyekeztek a legjobb hírű intézményben neveltetni. Ugyanakkor az adakozásokból is kivették részüket. Másrészt az evangélikus iskola humánus és liberális szellemére is jellemző, hogy természetesnek vették a más vallásúak nagyszámú jelenlétét, csak arra szorítkoztak, hogy saját hitsorsosaik jogait mindenképpen biztosítsák, az egyre növekvő túljelentkezés körülményei között is. Az I. és II. osztályba több mint 80 tanuló jelentkezett. 60 főben maximálták egy osztály létszámát, és 1872-ben szabályozták a beíratás rendjét. A beiratkozás első két napján csak protestáns