Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)
A főgimnázium kialakulása (1854 — 1873)
megoldást, és az 1861-es országgyűlés feloszlatása után ismét kényuralom következett, de ez csak ideiglenes állapot volt mindenki szemében, ahol a természetes erők már meglehetős szabadon kibontakozhattak. Az iskola előtt nehéz feladatok tornyosultak, mert mind a személyi kérdésben, mind a tárgyi körülményekben fontos változásokra volt szükség. Meg kellett oldani, hogy az iskola a fennálló rendelkezéseknek megfelelő és a felmerülő szellemi igényeket kielégítő intézménnyé fejlődhessen a hanyatlás időszaka után. 1860-tól nagyot változott a tanári kar. Az eddig tanítók nagy része távozott, és helyettük három új rendes tanárt választottak. A folyamatosság azonban nem szakadt meg, mert Batizfalvy István már előzetesen, 1851-ben tanított az iskolában mint segédtanár; Greguss Gyula már 1857 óta segédtanárként is működött, vezekényi Horváth Zsigmond pedig 1857 óta szintén segédtanár volt, de őt csak 1862-ben választották meg rendes tanárrá. így tulajdonképpen csak a Szarvasról érkezett Dorner Józsefnek kellett az új keretek közé beilleszkednie. Ugyancsak új ember volt ekkor Szénássy Sándor segédtanár. A személycserével kapcsolatban 1860. október 31-én díszes ünnepséget rendeztek a templomban, ahol az új tanárokat Hunfalvy Pál bemutatta a gyülekezetnek. A lelépő tanárok nevében Kánya Pál búcsúzott, és Greguss Gyula igazgató beszélt az újak képviseletében. Az iskola jogállásában is lényeges változás történt. A protestáns pátens visszavonása után ugyanis a helytartótanácstól küldött közvetlen utasításokat az iskola, illetve az egyház autonómiájára hivatkozva udvariasan visszaküldte. A hatóság méltányolta ezt a