Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Teológia és kegyesség - Varjas Béla: Szegedi Gergely és Flacius Illiricus ismeretlen vitája az úrvacsoráról

testét és vérét. Aki megnevezi a ke­nyeret, az nem veti el a testet, s aki a bort, az nem veti el a vért. XXV. Összevissza dolog, semmi összefüggése nincs, mivel állítólag bárhol is van Krisztus teste, ugyan­ott lenne a szenvedése is. XXVI. Semmi összefüggése nincs. Az Úr pedig az ítéletre való ama dicsőséges eljövetelről beszél, nem arról, amellyel minden órában ve­lünk van, vagy amellyel az úrva­csora szentségében van. XXVII. Hamis. Vajon nem nevezi-e a Korinthusiakhoz írt első levél 10. fejezetében a megtört kenyeret, il­letve a kenyér megtörését a testből és vérből való részesedésnek, vagy­is magunkhoz vevésnek vagy evés­nek és ivásnak? És nem nevezi-e a kenyér méltatlan evését visszaélés­nek, bűnnek, s nem a test és vér elbírálásának ? Ezek a körülírások ugyanis mind nyomatékos kijelentést tartalmaz­nak. A szőlő termése tehát igazában, illetve természete szerint nem Krisz­tus vére. Huszonötödik érv ebből a szókap­csolatból: ,,az Úrnak halálát hir­dessétek”. Krisztus szenvedése, illetve halála, amelyről itt megparancsoltatik, hogy hirdessük, valójában nincs jelen. Tehát Krisztus teste, amely a ha­lált elszenvedte, sincs valójában jelen, hanem csak a hit megjelení­tése által van itt. Huszonhatodik érv ebből a szó- kapcsolatból: „amig eljön”. Az „amig eljön” szókapcsolat ezt lelki és nem testi szentségnek mond­ja, s Krisztust testben nem jelen­levőnek. Lélekben tehát és a szent­séghez illő valamilyen módon való­ban jelen van Krisztus, aki eköz­ben testileg a mennyekben marad. Huszonhetedik érv ezekből a sza­vakból : „Valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isztok a pohárból stb.”. Pál apostol, aki Krisztus eme sza­vait készül megismertetni, amelyek­ről most nagy vita folyik, sohasem teszi hozzá a kijelentésben az evés és az ivás szavaihoz még a test vagy a vér szót, hanem valahányszor az evésről vagy ivásról beszél, semmi mást nem tesz hozzá, mint kenyeret és bort. Eképpen Lukács apostol is Az apostolok cselekedeteiben ezt a kenyér szent megtörésének nevezi. 48

Next

/
Thumbnails
Contents