Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Teológia és kegyesség - Varjas Béla: Szegedi Gergely és Flacius Illiricus ismeretlen vitája az úrvacsoráról

Nyilvánvaló, hogy ez nem követke­zik az előzőekből, s hogy te a ha­misból még hamisabbra, majd a legrosszabb következtetésre is jutsz. Ez az őrült körülírás a te agyszüle­ményed, s nem támogatja Isten igé­jének tanúsága. De ha megvan Krisztus és a Szentlélek lehető leg­világosabb szövege, akkor nem szo­rulunk rá a te parafrázisaidra. Nyilvánvaló tehát, hogy a kenyér és a bor nem igazán neveztetik testnek és vérnek, hanem közvetet­ten, amennyiben tudniillik a sákra- mentális egyesüléshez és miszté­riumhoz, illetve jelentéshez tarto­zik. Ilyen értelemben valóban he­lyesen nevezzük a kenyeret az Úr testének. Az úrvacsora igéjének értelme para­frázis által visszaadva. Krisztus szavait eképpen lehet visz- szaadni. A régi szertartást, amelyen most részt veszünk — mondta Krisztus —, egy korábbi jótétemény emlékeze­tére rendelte Mózes Isten parancsa nyomán azért, mert a zsidók első­szülöttei nem pusztultak el az egyip­tomiak elsőszülötteivel együtt. Én pedig egy nagyobb jótétemény em­lékét bízom rátok ebben a kenyér­ben, tudniilik mert a kenyér az én testemet jelenti. Valahányszor ugyanis a kenyeret szentséges szim­bólumként eszitek, idézzétek akkor hűségesen emlékezetetekbe a jó­téteményt, sőt eme jótévő testemet. Vegyétek tehát és egyétek, és ezen­túl legyen ez számunkra szent szer­tartás, és az én emlékezetemre te­gyétek, és ha hűségesen emlékezők és hálásak lesztek, én magam leszek számotokra az örök életnek kenyere. (Szabó András fordítása) Jegyzetek 1 Több szakértővel már évekkel ezelőtt megismertettem a viták szövegét. Munkáikban ezt alkalomadtán meg is említették. A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei című monográfiámban (Bp. 1982. 261) röviden magam is utaltam a leletekre, szövegük közzétételére azonban eddig nem került sor. 2 Az „öt szabad királyi város”: Bártfa, Eperjes, Kassa, Kisszeben és Lőcse. — Szegedi vitát kavaró eperjesi és kassai prédikációiról összefoglalóan ír 4 49

Next

/
Thumbnails
Contents