Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Teológia és kegyesség - Varjas Béla: Szegedi Gergely és Flacius Illiricus ismeretlen vitája az úrvacsoráról

jótétemény és mások is. Az a pohár vagy ital valóságosan az Újtesta­mentum, mintegy legfeltűnőbb és legismertebb részeként ennek a szer­ződésnek. Ugyanígy a körülmetélés is a hozzá tartozókkal együtt iga­zán az a szövetség vagy szentség volt. Ez az ostoba ember, miközben Krisztusra hazugságot akar rábi­zonyítani, nyilvánvaló oktalanságot és ostobaságot követ el. XIX. Ó, zavaros fejű ember, a fizi­kai körülményekből akarja a szo- fizmáit összetákolni. Itt nem a test és a vér fizikai életéről van szó, ar­ról, hogyan tudnak azok akár együtt, akár külön élni, hanem azoknak a dolgoknak a sákramentális részel- tetéséről. XX. Ügyes okoskodás a testi és ha­landó dolgokból, valamint az em­berekből az élő Isten Fiára. A konklúzióban helytelen a „testi” szó használata. Ha ugyanis ez az érvelés helyes lenne, akkor egysze­rűen mindkét természete szerint tá­vol lenne ettől a vacsorától, mely­nek mindkét természete szerint örökhagyója. Legyen ilyen úrvacso­rája a tévtanítóknak, melyen nincs jelen Krisztus! XXL Isten pusztítsa el Krisztus testamentumának ezeket a szentség­törő meggyalázóit, mintha nem le­hetne egy és ugyanazon dologról mondani: nektek már hús és vér adatik ételként a szenvedés emlé­testamentum, tehát a kenyér sem közvetlenül Krisztus teste. Ha pedig elismerjük, hogyan neveztetik a pohár Újtestamentumnak, akkor azt is megtudjuk, mimódon kenyér Krisztus teste. A pohár ugyanis nem közvetlenül az Újtestamentum, vagyis bűneink bocsánata. Sőt még a vér sem, amelyet a pohár jelöl, mondatik közvetlenül testamentum­nak, hanem ez a testamentum meg­erősítése, miként a körülmetélést is szövetségnek nevezik rokon értel­mű szóval. Tizenkilencedik érv ezekből a sza­vakból : „Ez az én testem, ez az én vérem.” Krisztus a testet és a vért, amelyeket a természet nem választ szét, egy­mástól elkülönítette. Ugyanis sem test nem él vér nélkül, sem vér test nélkül. Nyilván tanúsítja ez, hogy ez a két jel a dolgok képmása, s nem maga a dolog. Huszadik érv a „testamentum” szóból. A testamentum javaival az örökösök az örökhagyó jelenléte nélkül él­nek. Az úrvacsora testamentum. Tehát az úrvacsora javaival Krisz­tus testi jelenléte nélkül élünk. Huszonegyedik érv ezekből a sza­vakból : „Érettünk adatik, sokakért kiontatik.” Az evangélisták megkülönböztetik a jelt a jelölttől. A kenyérről ugyanis azt mondják: „adta”, a testről: 46

Next

/
Thumbnails
Contents