Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Ferenczi Ilona: A lutheri liturgia hatása 16—17. századi istentiszteleti rendünkre és annak nyomai századunkban
A liturgiát illetően azonban sokkal gazdagabb a mellékistentiszteletekről, a reggeli és délutáni vagy esti (prima és vespera) istentiszteletek rendjét tartalmazó énekes forrásanyagunk. A wittenbergi szertartásból ismert reggeli istentisztelet szerényebb változatban jelenik meg graduál jainkban. Huszár Gál mindkét, prímákat is tartalmazó énekeskönyvében (1561, 1574) csak egy zsoltár szerepel naponta és az abból kivonatolt hozzátartozó imádság. A zsoltárt (prózai zsoltárfordítás zsoltártónusban énekelve) antifóna keretezi. Az antifónás zsoltározás a vespera istentiszteletben nagyobb jelentőségűvé válik. Az általában rövidebb terjedelmű antifónák az aznapi olvasmánnyal szoros összefüggésben állnak. Szöve- gileg és dallamilag középkori mintákat követnek, néhol kidolgozottabb, néhol csonkult formában, de esetenként új „alkotások” is megjelennek eddig nem használt szövegek vagy dallamok alkalmazásával (5. kottapélda). Az olvasmányokat (lectiókat) responsoriumok követik, de nem a középkori terjedelmesebb formában, hanem az úgynevezett „responsorium breve” változatban (6. kottapélda). A mellékistentiszteletek anyagából legtovább, egészen a mai napig is fennmaradtak az ősi himnuszok (ma már inkább ritmizált alakzatban). Himnuszt énekeltek a napszakokról, a teremtésről, és természetesen minden ünnepnek voltak saját himnuszai. Kálmáncsehi Sánta Márton „hó- ráskönyvében” a középkori általános himnuszokat osztja be a hét napjaira (a 7. kottapéldában egy hétközi himnusz). Az úrvacsora nélküli mellék-istentiszteletet a benedicamus Domino tétel éneklése zárja. Liturgikus forrásainkból több száz ilyen benedicamust ismerünk. (8. kotta) Az említetteken kívül még néhány, egy-egy speciális ünnepkörre szóló liturgikus tétel sorolható fel, például a böjti litániák, a nagyheti szertartásban a lamentációk, Kyrie puerorum és a passiók. A szorosan vett liturgikus anyagból tulajdonképpen csak ezek éltek tovább. (Erre utal az Öreg Graduál néhány meglevő példánya, ahol a nyomtatvány használatát kizárólag a nagyheti szertartásos énekek igazolják.) A reformáció kezdeti időszakában nemcsak a Krisztus életével kapcsolatos ünnepek tartoztak az egyházi esztendő különleges napjai közé, hanem az úgynevezett evangéliumi szentekre való emlékezés is. Heltai agendáján kívül Huszár Gál egyik énekénél (Úr Isten neueld bennünc az igaz hütet) is ilyen ünnepmeghatározás szerepel: Az Apostaloc ünnepire avagy egyéb ßenteknec emlékezeti napian való Antiphona.12 A 17. század folyamán egyre inkább egyszerűsödik az istentisztelet liturgiája. A szertartási könyvek utasításai szerint már nemcsak a mise 95
