Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Botta István: Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére
finom és szép csillogó ördöge van, aki a keresztyénség közepette ül”.11 Ezt vallja az 1537-ben írt s a következő évben megjelent, hitvallási iratként elfogadott Schmalkaldeni cikkek-ben: „a pápa az igazi Antikrisz- tus vagy Ellenkrisztus, aki szembehelyezkedett Krisztussal, és magát Krisztus fölé tolta, mert nem akarja, hogy a keresztyének hatalma nélkül üdvözüljenek”.12 Luther tehát az egy Antikrisztus felfogását vallotta. Luthertől eltérően török-pápa, testi-lelki „két Antikrisztus” elméletet vallotta Melanchthon, Bugenhagen, Georg Major, Flacius, Wolfgang Musculus, Buliinger. Luther tanításának védelmében ez ellen már 1544- ben tiltakozott Nicolaus Amsdorf. Lutherhez hasonlóan 2Tess 2,3—4 verseire hivatkozik, s ennek alapján fejti ki, hogy a reformátor szerint az Antikrisztus nem egyházon kívüli hatalom, hanem Isten templomában, az oltáron, a keresztyénség közepette trónol.13 A két Antikrisztust vallók ennek ellenére sem adták fel a hagyományokban gyökerező és humanistáktól is befolyásolt nézetüket. Melanchthon Dániel próféta könyvének kommentárján, Cárion krónikájának bevezetésén és átdolgozásán kívül 1531-ben még az Ágostai hitvallás apológiájá-ban is az Antikrisztus országába sorolja a pápa mellett „Mohamed birodalmát”.14 Csupán Melanchthon néhány nyilatkozatával kívánjuk megvilágítani, hogy álláspontja következetes fenntartása mögött milyen szemlélet húzódik meg. Az 1529. évi marburgi kollokviumon kijelentette, hogy „nem kívánna meghalni” sakramentárius ellenfelei nézeteiért, „de inkább töltené hátralevő éveit ravatalon, semhogy vállalja a széthúzást”.15 A római egyházzal szemben is elment a végső határig. 1537-ben a Schmalkaldeni cikkek-et ezzel a fenntartással írta alá: „Én, Melanchthon Fülöp szintén igaznak és keresztyéninek tartom a fenti tételeket. A pápáról azonban azt tartom, hogy ha engedélyezné az evangéliumot az alája tartozó és a jövőben alája kerülő keresztyének békessége és egyetemes egysége érdekében, akkor felsőbbségét a püspökök fölött jure humano [emberi jog alapján] mi is meghagyhatnék.”16 Még ebben az évben az általa készített Értekezés a pápa hatalmáról és felsőbbségéről című hitvallási iratban a pápát nevezi Antikrisztusnak, de megjegyzi: „Elvetni annyi nép egyező véleményét és vállalni a » szakadár« nevet, nem könnyű dolog.”17 Az „adiaphronok”-ról, a hit számára közömbös dolgokról szóló tanítását is az egység érdekében dolgozta ki. Ez a törekvése érvényesült az interim- harcok idején tanúsított magatartásában. A kétfrontos harc és a sokféle szakadás megakadályozására vállalta a halála előtti utolsó pillanatig a „hallgatást” (dissimulatio), fegyverszünetet a helvét iránnyal.18 55
